Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nagyot nőhet idén a baromfitermelés

A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel, a baromfi világnap alkalmából.

Az élőbaromfi-felvásárlás mennyisége tavaly 673 ezer tonnát ért el, idén megközelítheti a 750 ezer tonnát Magyarországon – írta az Origo. Ez meghaladja a madárinfluenza előtti mennyiséget is, hiszen a termelés azt megelőzően, 2019-ben sem érte el a 700 ezer tonnát.

Fotó: pixabay.com

A SZERVEZET KÖZLEMÉNYÉBőL KIDERÜLT, HOGY A BAROMFITARTÓK A JÁRVÁNYOK ELLENÉRE IS NÖVELIK A KIBOCSÁTÁSUKAT, AMIT AZ UNIÓS ZÖLD MEGÁLLAPODÁS, ÉS A TAKARMÁNYDRÁGULÁS SEM VETETT VISSZA.

Az élelmiszerellátás biztonságát ugyanakkor – tették hozzá – biztonsági takarmánykészletek garantálhatják, így azok létrehozását nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik.

A közlemény szerint bíznak abban is, hogy az állategészségügyi járványhelyzetek ellen egyre hatékonyabb lesz a fellépés, mivel tartani kell azok ismétlődésétől. A BTT a védekezéshez úgy járult hozzá, hogy a tagjai számára online regisztert épített ki, így naprakész adatbázis jött létre az ország baromfitelepeiről, és egy átfogó járványvédelmi program kidolgozása is elkezdődhetett – közölték.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook