Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nehéz helyzetben az állattenyésztők

A krízisbiztosítás mellett a készülő állami segítségnyújtás dobhat mentőövet a magyar állattenyésztőknek, akiknél a gabonadrágulás a takarmányár-emelkedésen keresztül növekvő önköltségek formájában csapódik le.

Nehéz helyzetbe kerülnek az állattenyésztők, a jelentősen dráguló takarmányok ugyanis drasztikusan megdrágítják a termelésüket – mondta a Világgazdaságnak Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) elnöke, aki egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mezőgazdaságért felelős országos alelnöke is.

fotó: wikipedia

Egyes számítások szerint a takarmányárak emelkedése miatt a sertéshizlalóknak élősertés-kilogrammonként 30-50, míg a tejtermelőknek literenként 10 forintos önköltség-emelkedéssel kell számolniuk – mondta. Zászlós Tibor arra is emlékeztetett, hogy a takarmányárak növekedésében nemcsak a gabona drágulása, hanem különböző egyéb összetevők, például a premixek és vitaminok nagymértékű – már a Covid–19-járvány első hullámában tapasztalt – áremelkedése is jelentős szerepet játszik.

Ez a nagyon erőteljes önköltség-növekedés a sertéstartóknak különösen fájdalmas lehet. Az afrikai sertéspestis (ASP) által okozott piaci helyzet – főként a megugrott kínai kereslet – magasra tornászta az árakat, amelyek aztán tavaly tavasszal csökkenésnek indultak. Szeptemberben pedig – miután az ASP Németországban is megjelent, Kína pedig korlátozta az onnan érkező importot, jelentős húsmennyiséget hagyva az európai piacon – újabb lökést kapott az árcsökkenés.

Novemberben már kilónként 350 forint körülire esett az élő sertés felvásárlási ára, ami – ahogyan azt Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke korábban a Világgazdaságnak elmondta – egy átlagos magyarországi sertéstartónak már nem tartalmaz nyereséget.

Így könnyen belátható, mit okozhat a sertéspiacon egy 30-50 forintos önköltség-növekedés. Kína egyébként nemcsak a korlátozások révén hat az európai, így a magyarországi sertéspiacra, hanem intenzív sertéstermelés-növelő programjával is, amelynek jelentős a szívóhatása a takarmánypiacon, tovább emeli az árakat, és növeli a sertéstartók költségeit.

Ebben a helyzetben az állattenyésztők számára az ágazatnak juttatott támogatások mellett különösen fontos a költségracionalizálás, a hatékonyabb termelés és a precíziós állattenyésztés minél nagyobb térnyerésére. Mindezek valamelyest tudják mérsékelni a takarmánypiaci hatások által okozott veszteségeket – mondta Zászlós Tibor.

Ezért is vezetik be az idén a krízisbiztosítás rendszerét, amely nemcsak az időjárási anomáliákra terjed ki, hanem a fertőző megbetegedésekre, sőt, a piaci rendellenességekre is, mint például a sertésár-csökkenés és a takarmányköltségek emelkedése.

Ez Európában egyedülálló, a célja pedig az, hogy a termelők ne csak kormányzati támogatással legyenek képesek átvészelni egy-egy ilyen helyzetet.

fotó: wikipedia

A tejtermelők helyzete valamivel stabilabb, területük válságágazatnak semmi esetre sem nevezhető, de ha ezt a költségnövekedést az egyes szereplők nem tudják érvényesíteni a termékláncban, akkor jelentős gondok adódhatnak – mondta a MÁSZ-elnök. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy

a tejágazat a legutóbbi nagy válságot is átvészelte, mégpedig úgy, hogy nem csökkent a hazai tejelő tehenek száma, sőt, amint elvonultak a sötét felhők a tejpiac fölül, nőtt is az állomány.

A húsmarhatartók kilátásai viszont már borúsabbak a piacok beszűkülése és a HoReCa-szektor bezárása miatt. Itt az a legnagyobb kérdés, hogy mikor indulhat újra az export. A legnagyobb vevők – a törökök, az olaszok és a horvátok – mind érdekeltek a turizmusban, amely még nem indulhatott be.

A MÁSZ és a NAK célja az, hogy a takarmányár-emelkedés miatt nehéz helyzetbe került állattenyésztési ágazatok őrizzék meg termelési alapjaikat – mondta Zászlós Tibor. A kormányzat részéről is megvan a fogadókészség arra, hogy a gazdák mellé álljunk – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy a helyzet kezelésére milyen kormányzati lépések jöhetnek szóba, Zászlós Tibor azt mondta: a rendkívüli helyzetet kezelni hivatott támogatások egyelőre előkészületi fázisban vannak, de semmi esetre sem hagyják magukra a termelőket.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés