Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nincs emelés – maradnak az 5 éves balatoni horgászjegy-árak

Az idei jegyek 2017. január 31-ig érvényesek, a jövő éviek árusítása januárban kezdődik.

Nem emelkednek jövőre a balatoni területi jegyek alapárai, amelyek immár öt éve változatlanok, viszont elmarad a korábbi években megszokott év eleji értékesítési akció – közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Korábban az év első hónapjában mintegy 10 százalékkal olcsóbban lehetett éves engedélyhez jutni.

Szűk kört érintő változás, hogy a védett halakra érvényes 100-as darabszámhatárt átlépők jövőre a második területi jegyet csak emelt áron vásárolhatják majd meg, és további kvótát már nem szerezhetnek majd. A haltelepítésekért, halőrzésért és a Balaton mellett a Kis-Balaton ökológiai egyensúlyáért is felelős társaságnak tavaly 725 millió forint árbevétele volt, ebből 616 millió a területi engedélyekből.

Az idén nőtt a horgászjegy-értékesítés, november közepén már több jegyet adtak el, mint tavaly egész évben – mondta a vezérigazgató korábban.

agrotrend.hu / MTI Eco

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés