Fórián Zoltán

Szerző

Német házisertésekben is megjelent az ASP

A múlt héten Németország több sertéstelepén is kimutatták az afrikai sertéspestist. A hírre az amúgy is súlyos veszteségeket elkönyvelő német gazdák között most újabb pánik tört ki. De mit jelent ez ránk nézve? Hiszen árainkat odaláncoltuk a német a piachoz.

Éppen akkor történt az eset, amikor a brandenburgi Szociális, Egészségügyi, Integrációs és Fogyasztóvédelmi Minisztérium (MSGIV) bejelentette, hogy elkészült a Brandenburg-Lengyelország határ menti állatbetegség elleni védelemre szolgáló, mintegy 255 kilométer hosszú állandó vaddisznó-akadály utolsó szakasza is.

Brandenburgban múlt hét csütörtökön mutatták ki először két házisertés tartónál az ASP vírust. Egy kisgazdaságban és egy biogazdaságban. Szombaton pedig megerősítést nyert az afrikai sertéspestis gyanúja egy másik házisertéstartónál a Märkisch-Oderland körzetben is. A fertőzés oka egyelőre nem tisztázott, de már megkezdték a szükséges vizsgálatokat.

Emlékeztetőül: az első ASP esetet vaddisznókban 2020 szeptemberében jelentették Németországban. A német-lengyel határtól nem messze, egy, a Spree-Neisse kerületben talált vaddisznó tetemének eredményei volt pozitív. Németországban jelenleg 1577 megerősített ASP esetnél tart a számláló. A Friedrich-Loeffler-Institut (FLI) tájékoztatása szerint, Brandenburgban 976, Szászországban pedig 184 megerősített ASP esetnél tartanak. Az új esetek többsége Frankfurtban (Oder) és az Oder-Spree körzetben fordul elő.

Ez a fordulat újabb olaj a tűzre az amúgy is nehéz helyzetben lévő német sertésszektorban. A malacárakon azonnal meglátszik az új hír, hiszen erre a hétre 36 euróra esett egyedenként. Ezt pedig a felvásárlási árak is lekövették. Hiába a piac megnyugtatására irányuló kommunikáció, a piacon ismét rossz hangulat lett úrrá.

Forrás: pig333.com

A néhány elhullott, illetve leölt állat a valóságban persze tényleg nem sok befolyással van a piacra, de arra végképp senki nem számított, hogy a német házisertésekben is előfordulhat fertőződés. A helyzet tehát mégis súlyos. Mégpedig azért, mert kis, szabadtartásos, és biogazdaságokban jelent meg a fertőzés. Pedig ezek a politika által leginkább támogatott tartási formák. A vírus megjelenése azonban egy hatalmas kérdőjelet rajzolt e politikai vonulat életképessége, megalapozottsága elé. A fogyasztóra hivatkozva egyre-másra szigorodó sertéstartási szabályok, az állatjólét fokozására irányuló törekvések árát a német sertéstartók keményen megfizetik. A hatás máris kézzel fogható: csökkenő állatállomány, egyre kevesebb gazda, halmozódó veszteségek. Számításaik szerint a német sertéstenyésztők jelenleg állatonként 30-40 euró veszteséget termelnek. A felvásárlási árak lefelé, a termelési költségek felfelé mozognak.

Mivel az érintett házisertés-állományok ugyanazokban a régiókban vannak, mint a korábbi vaddisznók ASP járványai, az EU-ban persze továbbra is fennáll a regionalizáció, és így a német sertés- és sertéshús Közösségen belüli kereskedelmének lehetősége. A harmadik országoktól való elzártság azonban a 2007-es, történelmi mélypontra sodorta a német sertéskínálatot.

Mi várható az előttünk álló hetekben?

Innentől kezdhetünk gondolkodni azon, mi is fog történni a következő hetekben, hónapokban a német – és ezáltal persze a magyar – sertéspiacon. Ehhez tudnunk kell azt, hogy az állandó hivatkozási alapként szolgáló kínai sertésszektor is a némethez hasonló problémákkal küzd. Nevezetesen, az egekbe szökő költségek és a csökkenő sertésárak okozta veszteséggel szembesülnek éppen akkor, amikor hatalmas beruházásokat hajtottak végre, és többemeletes sertéstelepeik működni kezdtek. Az ASP újabb hulláma csak hab e tendenciák tortáján. Mivel az év eleje óta Kínában lehet sertéssel kereskedni a dalián határidős piacán, az ármozgások könnyebben nyomon követhetők. Az év eleji meredek visszaesés után az árak a második ASP hullámmal ismét emelkednek, majd a közelmúltban oldalazásba kezdtek. Kínában a sertéshús ára lényegesen alacsonyabb, mint tavaly – az elemzők szerint akár 40 százalékkal is -, még akkor is, ha a szint hosszú távú összehasonlításban még mindig magasnak számít. Pláne, ha az európai árakhoz viszonyítjuk. A kínai fizikai piacon az árcsökkenés a 60 százalékot is elérte. Ez pedig a kormány figyelmeztetése ellenére is gyorsuló ütemű vágóhídi leadások miatt alakul ki. A gazdák félnek az újabb járványtól, ezért hamar leadják sertéseiket a vágóknak. A kormány elkezdte kivonni a piacról ezt a többletet, aminek hatása az említett oldalazásban tetten is érhető.

A piacvezető Muyuan vállalatcsoport kivételével a nagy kínai sertéstartók komoly veszteséget termelnek. E csoport titka valószínűleg a saját tenyészanyag előállításban keresendő. Egyébként több mint százezer kocával dolgoznak.

Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire hisszük el a kínai sertésállományra vonatkozó növekedési számokat, de piaci árhatásuk ettől még nagyon jelentős. (Az USDA ehavi előrejelzése szerint a kínai állomány ebben az évben körülbelül 30 százalékkal nő.) Az állomány gyors növekedése indította el az év elején a sertésár eséseket. Mivel pedig a kínai piacra való beszállításért folyik a legnagyobb küzdelem a világ sertéshús piacán, a beszállítóknak is komoly áreséseket kellett elszenvedni. Így van ez a jelenlegi két nagy európai szállító, Spanyolország és Dánia piacán is, ami persze az egész kontinens ármozgására hatással van.

A globális kilátások egyértelműen attól függenek, hogy a kínai nagyvállalatok milyen sikeresek lesznek a sertéspestis megállításában. A modern üzemek hatalmas állatsűrűség miatt ennek kritikus a jelentősége, akár a világ sertéspiacaira is. Mi úgy látjuk, hogy az európai sertésszektorban zajló folyamatok, átrendeződési trendek ettől függetlenül – de általa megerősítve is – tovább gyorsulnak, és ennek komoly áldozatai lesznek éppen Németországban. Számunkra ez nem jó hír, hiszen kötjük árainkat ehhez az egyre nagyobb krízisben lévő piachoz. Jelenleg nem látunk okot a felfelé mutató árkorrekcióra.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés