Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nemzeti programmal indítanák újra a húsgalamb tenyésztést

Somogyban most olyan ritka ez a fajta, akár a fehér holló.

A megyében a legtöbben dísz- illetve postagalamb tenyésztéssel foglalkoznak, ha húsgalambról érdeklődtünk a tenyésztőknél csak a fejüket csóválták. Ennek oka egészen egyszerű: nem foglalkozik vele senki. Az okok pedig elég egyértelműnek tűnnek, nem éri meg. – Engem érdekelne a húsgalamb tenyésztés – mondta kérdésünkre Simor Ákos, nágocsi hobbi baromfitartó. – A galambhús nagyon egészséges, de nem elterjedt. Pedig gazdaságos is a tartás, hiszen gyorsan nőnek, a fiókák már négy hetesen vághatóak és gyorsan előállítható a késztermék – írja a sonline.hu.

fotó: pxhere.com

A dolog szépséghibája ott van, hogy a tartástechnológia kiépítése költséges. – Hiányoznak az épületek – tette hozzá Simor Ákos. – Úgy vélem, legalább ötszáz párra van szükség, ahhoz, hogy jövedelemkiegészítésnek megfelelő legyen, főállású galambtartásnál pedig ezerre. Szerintem akkor éledhetne újra a tartásuk, ha az épületekre is lesz támogatás.

Simor Ákos, – aki Nágocs polgármestere – hozzátette: települési szinten is üdvözölné, ha többen fognának galambtartásba.

Ám a baromfiféle tartása nem abból áll, hogy galambdúcba teszik őket. – Ma sok helyen a világon együtt tartják a galambokat – tette hozzá a tartástechnológia szabadalmának tulajdonosa. – Ennek hátránya, hogy ez egy nagyon veszekedős állat, hiába a béke jelképe. Ha pedig egy ilyen csata kitör az állatok között, abból rengeteg kár történik. Egyedi elhelyezést találtam ki nekik, hogy a károkat megszüntessük és kiderült, hogy óriási különbségek vannak a párok termelésében.

Az egyetem égisze alatt – az épülő klímaközpont helyén – annak idején ötszáz pár galambot tartottak egyedi elhelyezésben. S ez a technológia kiválónak bizonyult, mondta Ballay Attila. Jelenleg azonban sem az egyetemen, sem a megyében nincs húsgalamb tenyésztő.

– Még a környéken sem tudok olyan telepet, ahol foglalkoznának ilyennel – tette hozzá a nyugalmazott tanszékvezető. – Valószínű, hogy a felvásárlási kedv és ár volt alacsony, ezért esett vissza a termelés.

A szakember aláhúzta: nem lehet elégséges a támogatás, a pénz még kevés ahhoz, hogy a vidéki kisállattartás felvirágozzon. Arra is szükség van, hogy el lehessen adni a készterméket, ebben pedig úgy tűnik nincs hiba.

Jelenleg az élő galambfióka felvásárlási ára átlagosan nettó kilencszáz-ezer forint kilónként. A konyhakész galambot pedig nagyjából háromezer forintos kilónkénti áron lehet beszerezni, de a multiknál akár ötezer forintot is elkérhetnek a különlegességnek számító húsért.

Az agrárkormányzat eltökélt célja, hogy a haszongalamb vásárlásra szánt támogatási keret 24-ről 100 millió forintra növelésével újraélessze a húsgalambtartást és egyben felélessze a vidéki kis haszonállat tartást.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés