Állattenyésztés

Gazdálkodás

Remek formában vannak a pontyok – jót tett a hosszú nyár a hazai halállománynak

A boltokba kerülő alapanyag idén jobb, mint tavaly. Az árak változatlanok, csak a ragadozó halak drágultak ebben az évben. A karácsony előtti időszakban megnövekedett forgalom jelentős részét a hazai halgazdaságok biztosítják, az import gyakorlatilag csak a különlegességekre koncentrálódik.

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezetője elmondta: a hosszú nyár jót tett a hazai halállománynak, a piacra kerülő pontyok többsége fiatal, ám nagy méretű. – Szerencsére hosszú volt a szezon, a meleg időjárás pedig jót tett az állományok fejlődésének. A takarmány is olcsóbb volt, így többet tudtak etetni a gazdaságok. Ilyen jó minőségű hal már hosszú idő óta nem volt a magyar piacon, mint az idén – emelte ki a szakember.

Fotó: Pixabay

A különböző ragadozó halakból viszont kevesebb kerülhet a piacokra. Ennek oka egyrészt az, hogy a nagy meleget nem viselte jól a süllőállomány, a harcsa iránt pedig akkora a kereslet, hogy a halgazdaságok alig bírják kiszolgálni a felvásárlókat. Ráadásul az élő süllőért az osztrák és a német felvásárlók kilónként 15 eurót fizetnek, s már akár 100 kilónyi halért is elutaznak Magyarországra, akkora hiány van a horgászható minőségű ragadozókból. Később ezek a halak sporthorgászok szórakozását biztosítják majd.

Lévai Ferenc szerint a hazai kínálatot szélesíti az intenzív haltermelés rohamos fejlődése is. Az ilyen típusú gazdaságokban főleg tokféléket tenyésztenek, amelyek elsősorban feldolgozott formában kerülnek a vásárlók elé. A szakember szerint az árak az idén sem változtak.

Fotó:Pixabay

Drágulás egyedül a ragadozó halaknál tapasztalható, ami a szűkülő kínálattal magyarázható. Bár termelői oldalról nézve nem túl kedvező, hogy gyakorlatilag hat éve ugyanazon az áron kínálják az árut, a vásárlókat viszont ez is ösztönözheti arra, hogy évről évre több halat fogyasszanak. Az elmúlt években néhány százalékkal emelkedett a hazai halfogyasztás: egy főre ma 3,5 kiló hal jut. A lakosság 8,2 százaléka azonban soha, közel 11,1 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy halból készült ételt.

Lévai Ferenc szerint az idén új kezdeményezést indítanak: az ország négy helyszínén, köztük a fővárosi Hold utcai piacon, egységes arculattal és ünnepi hangulatban várják majd a vásárlókat. A kiváló minőségű hal mellett pedig tanácsokkal szolgálnak a vásárlóknak az alapanyag elkészítésével kapcsolatban. A cél, hogy minél több emberhez jusson el a minőségi magyar hal, s bár a kezdeményezés az Aranyponty Zrt.-hez kötődik, szeretnék, ha jövőre minél több halgazdaság csatlakozna az akcióhoz.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés