Állattenyésztés

Gazdálkodás

Rombolja a kilátásokat a sertéspestis közeledése

Jobban jártak a felvásárlókkal korábban szerződést kötő hizlalók.

A sertéstartók egy részének veszteséget hoznak a mai árak, de többségüket most inkább az foglalkoztatja, hogy a Magyarországon eddig még ki nem mutatott, de elkerülhetetlennek látszó sertéspestis hogyan rendezi át a piacot, képesek lesznek-e újraindítani a termelést – írja a Világgazdaság.

fotó: Pixabay

Az utóbbi hetekben elindultak felfelé az élősertés-árak a 325-330 forintos kilogrammonkénti szintről, de a jelenlegi 365-370 forintos árak még mindig a 400 forint körüli önköltségi szint alatt vannak – mondta el a Világgazdaság kérdésére Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. A sertéstartók kilátásait az afrikai sertéspestis (ASP) közeledése is rombolja. Mint ismeretes, a környező államokban rohamosan terjed a betegség, Romániában, Ukrajnában és Csehországban is kimutatták már a vírust.

Bár Magyarországon egyelőre nem jelent meg, bizonyos védőintézkedések magyar településeket is érintenek, szakértők szerint pedig gyakorlatilag elkerülhetetlen a kór hazai megjelenése.

Zsótér László úgy véli: ha Ausztriában és Szlovákiában is ASP-fertőzött sertést vagy a betegséget terjesztő vaddisznót találnak, már azelőtt elkerülhetetlen lesz a korlátozó intézkedések bejelentése, mielőtt nálunk is kimutatnák a vírust.

Ez pedig az állatok leölésén túl regionális korlátozásokat, telepbezárásokat fog eredményezni.

Kérdés, hogy lesz-e állami kártalanítás, s ha igen – ami azért valószínű –, az milyen mértékű lesz, és mikor kapják meg a termelők. Ezek után pedig az a bizonytalanság áll majd fenn, hogy kik lesznek képesek újraindítani a termelést.

Utóbbit Zsótér László szerint nehezíteni fogja, hogy a sertéságazatot elhagyó munkaerő nem fog visszatérni. Mindez pedig az eddig sem eredményes, eredetileg az állomány megduplázását célzó kormányzati sertésstratégiát végleg ellehetetlenítheti.

fotó: Pixabay

Más, a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők némileg árnyalták a helyzetet, bár abban egyetértettek, hogy az ASP miatt egy legalább féléves konszolidációs folyamat várható a sertéságazatban.

A 400 forintos önköltséget viszont magasnak találták, mondván, hogy ma Magyarországon egy jól működő telepen kilónként 370 forint körüli ráfordítással vágósúlyba hizlalható egy sertés. Az árak pedig attól függően változnak, hogy a termelő kötött-e szerződést. Ha igen, kilónként 370-380 forintot kap az élő sertésért, az úgynevezett prompt ár azonban ennél átlagosan 20 forinttal alacsonyabb.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) az idei hatodik héten 2 százalékos átvételi árnövekedést regisztrált az uniós piac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak többségénél, de még ezzel együtt is 25 százalékkal voltak alacsonyabbak a sertésárak az előző év azonos hetének átlagárához képest.

fotó: Pixabay

A nemzetközi kilátások sem túl biztatók.

Az Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) – AKI által idézett – év eleji elemzése szerint az USA sertéshústermelése több mint 4 százalékkal emelkedhet az idei első negyedévben a 2017. január–márciusi mennyiséghez képest. A növekedés támasza, hogy a feldolgozók emelkedő kereslete miatt a termelők bővítik állományaikat, és a sertésszektor termelékenységi mutatói is folyamatosan javulnak.

Az USDA szakértői a kínálat bővülése miatt a hízósertés termelői árának 1–4 százalék közötti csökkenésére számítanak. Bár a termelésből a belső fogyasztás 1 százalékos növekedése elvisz egy részt, a nemzetközi piacokra csaknem 3 százalékkal több amerikai sertéshús kerülhet, ami az árcsökkenés irányába hat.

Az EU-ban is a sertéshústermelés növekedése várható, igaz, az USA első negyedéves előrejelzésénél alacsonyabb mértékű, 1 százalékos emelkedésre számít az Európai Bizottság.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook