Fórián Zoltán

Szerző

Sertéspestis fronton legalább 5 éves küzdelem vár a németekre

A kérdést úgy kell feltennünk magunknak: kibírja-e a magyar sertésszektor, ha a németek még ennyi ideig zárlat alatt maradnak? Ezeken az oldalakon egyre gyakrabban írok a sertéstartás nehéz helyzetéről. Legutóbb augusztus végén elemeztem az áresések hátterét. Most a német sertésszektor kilátásaival folytatom. Ezzel is azt szeretném jelezni, nagy teher számunkra, hogy hozzájuk kötjük árainkat. Ideje lenni változtatni.

A pigprogress.net számolt be arról, hogy a német szakértők szerint, az afrikai sertéspestis vírus még legalább 5 évig jelen lesz Németországban. A betegség éppen egy éve jelent meg az országban. Ennek kapcsán szólaltak meg az állatorvosok. A megállapítás mögött nyomós érvek vannak. Egyik ilyen az, hogy Lengyelország felől állandó a fertőzési nyomás. Szeptember második hetéig 82 új kitörést regisztráltak Lengyelországban, ennek éppen felét augusztus óta. Szóval a lengyel helyzet kezd tényleg kezelhetetlenné válni. Emiatt a németek nem olyan szerencsések, mint volt Csehország és Belgium, ahol egyetlen góc felszámolásával tudtak úrrá lenni a járványon. Németország három keleti tartományában már 2070 megbetegedést regisztráltak. A Kínával a regionalizációról szóló tárgyalások eddig minden eredmény nélkül zajlottak. Én úgy vélem, ez a továbbiakban is így marad.

Az 5 éves várakozásokat arra alapozzák, hogy Észtországban ennyi időre volt szükség a vírussal szembeni küzdelemben a győzelemig. A német hatóságok igen kemény harcot folytatnak a terjedés megállítása érdekében. Most éppen egy újabb kerítést emelnek a régi mögé néhány kilométerre. A kettő közötti folyosó teljesen levadászott lesz. A képhez tartozik, hogy közben a betegség irtja a vaddisznókat, így például Spree-Neisse/Oder-Spree, valamint Märkisch-Oderland területén már alig van észlelés.

Azóta, hogy júliusban három német kisgazdaságban házi sertésekben is megtalálták a vírust, az érintett területek termelői nehezen találnak vevőt állataikra. A hatóság ezért megtéríti nekik az ellenőrzéssel és a betegség megfigyelésével kapcsolatos költségeiket, és a távolabbi vágóhelyekre történő szállítás többletköltségét.

Szokásomhoz híven, most is hírt adok a német húsiparban zajló folyamatokról. Ezen a héten a már sokat emlegetett Tönnies orosz leányvállalatának eladásáról regélek. A legnagyobb német húsipari csoport ugyanis stratégia-váltásban van, és ennek részeként 290 millió dollárért megválik APK Don nevű sertéstenyésztő cégétől, telepeitől. A vevő a thai Charoen Pokphand Foods. ők már jelen vannak az orosz piacon, a kilencedik legnagyobb sertéstenyésztők. Az APK Don a tizenegyedik. Fentiek fényében nem csodálkozunk a Tönnies lépésén, és a spanyol piac felé való elmozdulása is ésszerűnek tűnik.

Erste előrejelzések

  • Németországban a sertéspestis elleni összes fegyvert bevetik. Épülnek a kerítések, folyik az erőteljes levadászás, az üzemek védelme és telepi higiéniája pedig kiemelt ellenőrzés alatt van. Az ezeket kiegészítő anyagi térítések sem elegendőek azonban arra, hogy a sertésszektor leépülését megakadályozzák. A termelési kedv erős zuhanásban van. Ebben az állatvédelmi támadások, és szabályok, a piaci zárlat ugyanúgy szerepet játszik, mint a költségek erőteljes emelkedése.
  • A német sertésszektor leépülése várhatóan fel fog gyorsulni. Nem csak a sertéstartók száma és kibocsátása, hanem a feldolgozóipar is leépülés előtt áll. Nem véletlen, hogy a legnagyobb csoport Spanyolország felé mozdul el.
  • Kína az elkövetkező években a sertésállomány stabilizálására törekszik. Fontos céljuk hogy önellátási szintjük 95 százalék körül maradjon. A jelenlegi kocaállományi szint azt sugallja, hogy jövőre már határozottan emelkedni fog Kínában a sertésár. Az import oldalán egyértelműen túl vagyunk a csúcson. Ezután, ingadozásokkal ugyan, de mérséklődésre számíthatunk. Az idei év hátralévő hónapjaiban a termelés fent említett növekedése miatt az import csökkenésére számítunk. Ezt a jövő év első felében sertésár emelkedés és időszakos importbővülés követheti.
  • A kínai áresés elriasztja az oda exportálókat is. Ezzel is okolható, hogy az EU-ban ismét magasak a készletek, esnek az árak. Ráadásul az év első felében csaknem minden tagállamban nőtt a sertéshús termelése. A kivétel persze Németország. Elől a spanyolok, 5 százalékos bővüléssel. A második félévben az export gyengülésére és a költségek emelkedésére számítunk.
  • Sárga Vihar. Valami készül Kínában. Az elmúlt sok-sok hónap nagyon megviselte a szektort. Akár tömeges csődök is jöhetnek. Ezek pedig a világpiacot is meg tudják ingatni. (A Sárga Viharként emlegetett tatárjárás seregeinek túlnyomó többsége kínai harcos volt.)
  • Az USA-ban június közepén történelmi csúcsról fordultak le a sertésárak. Jelenleg 25 százalékkal alacsonyabbak annál.
  • Az Erste agrárszakértői úgy látják, hogy a koncentráció növekedése fel fog gyorsulni az európai sertés értékláncban. Harmadik országokból érkező befektetőkre számítunk, miközben az EU belső piaca mennyiségben lassan ugyan (évente 0,5-0,7%-kal), de tartósan zsugorodik, a nettó külkereskedelmi egyenleg romlik.
  • Az emelkedő költségek és alacsony sertésárak miatt a sertéstartók motivációi itthon is gyenge lábakon állnak. Ez további termelési és tulajdonosi koncentrálódáshoz vezet. A hatékonyság növelési és környezetgazdálkodási feltételeknek való egyidejű megfelelés kihívásainak még a pályázati nyertesek közül sem fog tud mindenki megfelelni.
  • A pályázók között komoly elbizonytalanodást tapasztalunk. A beruházási költségek megugrása, a sertésárak csökkenése sokakban ébreszt jogos kétséget.
  • A hazai sertésárak csökkenése az év végéhez közeledve meg fog állni, és megfordul. Erre továbbra is október folyamán számítunk.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés