2019.08.23., péntek , Bence

Állattenyésztés

2019. május 13. hétfő • 20:26

Stratégiai terület a sertéságazat

A rendezvényen Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy 2019-ben 8.6 milliárd forint tenyészkoca, és 10.5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el a kormány a költségvetésben.

Fontos, összetett és sokszereplős stratégiai terület a sertéságazat

Magyarországon egyre több családi vállalkozás találja majd meg a helyét és útját a hagyományokra építve, összefogással és kitartással – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten.


Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter kiemelte:  a sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési Program keretében, amely

mintegy 200 sertéstartó gazdaság fejlesztéseinek megvalósítását és versenyképességük javítását segíti.

Hangsúlyozta: a források több mint fele beruházásokra lett elkülönítve, azok 80 százaléka pedig a kis- és közepes méretű, családi gazdaságok fejlesztéseit szolgálja. A tárcavezető emlékeztetett, a programnak köszönhetően a

76 millió forintos támogatás hozzájárul a most átadott telepen az állatok jobb körülmények közötti tartásához, a gazdaság technológiai fejlődéséhez, és versenyképességének javításához.

A tárcavezető szerint kiemelten fontos a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása a közösségi agrármarketing keretében. Ezt a célt szolgálja az Agrármarketing Centrum sertéshús-fogyasztást ösztönző, szemléletformáló belföldi termékpálya kampányaival. 2019-ben az egyik legnagyobb kihívás a hazai házi sertés állományok betegségmentességének fenntartása – húzta alá a miniszter.

A rendezvényen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlés képviselője arról beszélt, hogy az értékek megtartásában fontosak az olyan családi vállalkozások, amelyek komoly elkötelezettséggel és szakmai hittel gazdálkodnak. Hozzátette:

ezek a szigetek viszik magukkal a többi vállalkozást és mutatják azt a példát, amire szükség van a magyar agráriumban.

agrotrend.hu / AM

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.