Állattenyésztés

Gazdálkodás

Tenyészmének mérettek meg a Kaposvári Egyetemen

Küllemre és teljesítményre is megmérettek a Dunántúl legjobb hidegvérűi a Kaposvári Egyetemen tartott ménvizsgán. A hetedik szemlén 10 jelölt állt az ítészek elé.

Három lovat nem engedtek tovább a bírák: az egyik kinézetre nem felelt meg, a másik kettõ pedig sántított. A jó fizikai állapot fontos a hidegvérû tenyészméneknél. Hiszen készségeiket is vizsgálják, az indítópróbán egy 475 kilogrammos súlyt kellett adott pályán húzniuk. Ezenkívül fogatban is teljesítettek: lépésben és ügetésben is.

Nagy János, a Kaposvári Egyetem Bõszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontjának vezetõje a sonline.hu kérdésére elmondta: két saját tenyésztésû ménnel jelentkeztek a vizsgára. – Ez egy négyéves mén, egy nagyobb termetû hidegvérû, – mondta Nagy János. – Viszonylag jó küllemmel, pej színben és nagyon munka kész ló. Mondhatnám úgy is: meg is lehet szakítani. – A hidegvérû tenyésztéssel foglalkozók számára egy ilyen vizsga, igazi megmérettetés. A rendezvény fõ szervezõje a Magyar Hidegvérû Lótenyésztõ Országos Egyesület, amely a fajta népszerûsítését tûzte ki céljául. – Ez egy munkavégzésre kialakult ló, – emlékeztetett a hidegvérûek hasznára Baranyai Sándor, társadalmi elnök. – Ezek munkalovak, nehéz fizikai terheket mozgatnak. Ezt a készségét fenn kell tartani, különben úgynevezett csökönyös lovak lesznek, ezeket pedig nem lehet használni semmire.

Az erdészeti gazdaságokban is jól lehet hasznosítani a fajtát

– A Dél-Dunántúl, azon belül Somogy és Baranya a magyar hidegvérû fajta tenyésztés bölcsõje. A legtöbb kanca ma is Vízváron, Hobolon és Perekeden van. A fajta egyre nagyobb népszerûségnek örvend, mondta Baranyai Sándor: – Most áttolódni látszik a Tiszántúlra a fajta létszáma és a tenyésztõi kedv. – Éppen ezért a hagyományokkal ellentétben nem csak Kaposváron van ilyen ménvizsga, de idén áprilisban a Tiszántúlon is volt egy 19 résztvevõvel. Az erõkifejtése miatt jól lehet hasznosítani például erdészeti gazdaságokban ezeket a lovakat. Baranyai Sándor szerint hamarosan a környezetvédelmi nyomás miatt még több hidegvérû patás dolgozhat ezeknél a cégeknél.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés