Állattenyésztés

Gazdálkodás

Több tenyésztő is részt venne a muraközi ló megmentésében

A genetikai erőforrások védelme nemzetstratégiai feladat – hangoztatta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az őrségi Nemzeti Park génmegőrzéssel foglalkozó szakmai rendezvényén, őriszentpéteren. Az őrségi Nemzeti Parkban található az ország egyetlen muraközi tenyészete, amely 60-70 lóból áll, de egyre inkább érdeklődnek a magántenyésztők is, akik közül többen aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat a muraközi ló megmentésére.

Az agrárbiológiai sokféleség megőrzése és aktív fenntartása, a hazai természetföldrajzi körülmények között kialakult növény- és állatfajták jó tulajdonságainak, alkalmazkodóképességének hosszú távú átörökítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő társadalma megfelelő válaszokat tudjon adni az olyan természeti és gazdasági kihívásokra, mint a klíma- és élelmiszerválságok – hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az őrségi Nemzeti Park génmegőrzéssel foglalkozó szakmai rendezvényén, őriszentpéteren. Épp ezért a genetikai erőforrások védelme nemzetstratégiai feladat.

A nemzeti parkoknak már eddig is meghatározó szerepe volt a magyar szürke szarvasmarha, a házi bivaly, a hucul ló, a racka juh, a cigája juh és a citka juh génmegőrzésében. A nemzeti parkok területén a génmegőrzés és a legeltetéssel történő természetvédelmi kezelés feladata egyszerre teljesül – tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett: az őrségi Nemzeti Park már 2003-ban céljai között szerepeltette a muraközi ló megmentését, az azóta létrehozott tenyészet pedig ma már alkalmas arra, hogy az állomány génmegőrzését, regenerálását és hasznosítását célzó kutatást is magában foglaló mintaprogram induljon el, megtéve az első lépést a muraközi ló önálló fajtaként való elismertetéséhez. 

Markovics Tibor, az őrségi Nemzeti Park igazgatója az MTI-nek elmondta: a napokban szakmai napot szerveztek, amelyre olyan lótenyésztőket hívtak meg, akik szívesen foglalkoznának a muraközi tenyésztésével, és a munkába már bevont tenyésztők számára ménvizsgát is tartottak. A muraközi ló számos előnye közül a legfontosabb  nyugodt természete, nagy fizikai terhelhetősége, ami alkalmassá teszi például kocsihúzásra, teherszállításra, de kezdő lovasok oktatására és akár terápiás célokra is. Az őrségi Nemzeti Parkban található az ország egyetlen muraközi tenyészete, amely 60-70 lóból áll, de egyre inkább érdeklődnek a magántenyésztők is, akik közül többen aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat a muraközi ló megmentésére – mondta Markovics Tibor.

agrotrend.hu /MTI, FM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés