2021.09.18., szombat , Diána

Állattenyésztés

2020. augusztus 29. szombat • 10:12

Újabb mélyponton a sertésállomány

2019-ben a főbb haszonállatok közül a tyúkállomány nem változott jelentősen, a szarvasmarha létszáma nőtt, a sertéseké és a juhoké csökkent 2018. december 1-jéhez képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szarvasmarha

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a hazai gazdálkodók, 2,7%-kal többet, mint az előző év azonos időpontjában. Utoljára 1996-ban volt ekkora az állomány, utána 2010-ig lényegében folyamatosan zsugorodott a létszám. A 2011 óta tartó folyamatos állománygyarapodásnak köszönhetően az állatlétszám harmadával volt magasabb 2019 végén, mint 2010-ben. Az ágazatra pozitív hatást gyakorol a kedvező nemzetközi piaci helyzet, valamint a támogatási környezet is – derül ki a jelentésből. A tehénállomány (412 ezer) egy év alatt 2,3%-kal emelkedett. Ebből a tejhasznú tehenek száma (209 ezer darab) az elmúlt egy év során nem változott jelentősen, a húshasznú állomány (169 ezer darab) viszont 3,0%-kal emelkedett. A húshasznú tehéntartás évek óta bővül, 2015 óta több mint négytizedével nőtt az egyedek száma. Az élő szarvasmarha jelentős hányada exportra kerül, 2019-ben összesen 56 ezer tonna volt. A legfontosabb felvevő piacok Törökország, Ausztria, Koszovó, Horvátország és Oroszország.

Fotó: pikist.com

Sertés

A KSH adatai szerint a hazai sertésállomány nagysága 2,6 millió volt 2019. december 1-jén, az előző év azonos időpontjához képest 8,3%-kal csökkent. Az anyakocák száma (155 ezer) egy év alatt ennél is jobban, 13%-kal fogyott. A hazánk vadállományában felbukkanó afrikai sertéspestis miatt bevezetett szigorítások nem kedveztek a sertéstartási kedvnek, illetve a 2014-ben induló PRRS-mentesítési program (sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindróma felszámolása a sertésállományban) is hatással lehetett az állományváltozásra.

Juh

2019 végén a juhok száma 1,1 millió volt, 4,4%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az anyaállatok száma (782 ezer darab) kismértékben csökkent. Az állatlétszám lassú fogyásában szerepet játszhat, hogy a juhok közel kilenctizedét egyéni gazdaságok tartják. A gazdák átlagéletkorának emelkedése, a legeltetéshez szükséges munkaerő és terület hiánya ronthatott az állattartási kedven.

Fotó: pixabay.com

2019 december 1-jén a további állatfajok közül:

  • az ország lóállománya 52 ezer, ezen belül a kancaállomány 27 ezer volt, az előző évhez képest az állomány lényegében nem változott,
  • a kecskeállomány egy év alatt 2 ezerrel csökkent, számuk december 1-jén 63 ezret tett ki,
  • az 1,2 milliós házinyúlállomány 32 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest,
  • A baromfiállomány 2019 végére 39,3 millió volt, csak kismértékben maradt el az előző évitől. 
  • a méhcsaládok száma 849 ezer volt, 2,1%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál.

 

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.