Állattenyésztés

Gazdálkodás

Újból pályázható az állattartó telepek fejlesztésének támogatása

Újból pályázható február 28. óta az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására – mondta az agrárminiszter pénteken Dunaharasztiban.

Nagy István a dunaharaszti Ficsor Tehenészetben az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával, Janusz Wojciechowskival a családi gazdálkodók helyzetéről tartott közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt évek támogatásai lehetővé tették, hogy az ágazat behozza több évtizedes lemaradását – írta az agrártárca. Az állattartás abba a szakaszba lépett, amikor megnyílik a lehetőség a versenyképesség fokozására, a nagyobb szerepvállalásra a hazai és a nemzetközi piacon – emelte ki.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter hozzátette: a kormány azért látta szükségét a pályázat újranyitásának, mert az eredetileg 2020 őszén megjelent 360 milliárd forint keretösszegű felhívásra közel 473 milliárd forintnyi igény érkezett. "Az állandóan változó fogyasztói igények és a piacon való érvényesülés proaktív hozzáállást vár az élelmiszeripari vállalatoktól" – fogalmazott a miniszter. Az agrárminiszter elmondta, hogy a támogatás összegére vonatkozó feltételek változatlanok, a vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik és maximum 2 milliárd forint lehet. Hozzátette, hogy a támogatást baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és egyéb gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartók vehetik igénybe, főszabályként 50 százalékos támogatásintenzitás mellett új állattartó telepek létrehozására, vagy a meglévő telepek korszerűsítésére.

Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa szerint fontos kérdés, hogy a közös agrárpolitikában mit tudnak ajánlani és javasolni az olyan gazdáknak, mint Ficsor Árpád. Vannak olyan pontok az agrárpolitikában, mint az állatjólét, a génállomány megőrzése, vagy akár a karbongazdálkodás, amelyek támogatást és segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak – mondta. Nagyon jó, hogy vannak olyan gazdák, akik miatt biztonságban érezhetjük a minőségi élelmiszerellátást – fűzte hozzá az uniós biztos.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook