Állattenyésztés

Gazdálkodás

Újra az utcára vonulnak a libások

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a hazai víziszárnyas-ágazatban. Míg a hónap elején a kacsa- és lúdszövetség tisztújító közgyűlésének körülményei vertek fel nagy port a szakma szereplőinek köré­ben, a termelők egy csoportja most demonstrációra készül.

Félpályás útlezárásra és termelői fórummal egybekötött demonstrációra készülnek a kacsa- és libatartó gazdák. Az emelkedő költségek és a madárinfluenza immár harmadik hulláma ­miatt bajba került termelők pénteken Kiskunmajsán gyűlnek össze – írta a Magyar Nemzet. A helyszínre hívták Nagy István agrárminisztert, de várják a térség országgyűlési képviselőjét és Kiskunmajsa polgármesterét, valamint a Baromfi Terméktanács vezetését is. Erről Szabó Bálint, a két ágazati szövetség vitatott körülmények között megválasztott új elnöke beszélt. A célunk, hogy közösen olyan megoldást találjunk, ami azonnali választ jelent valamennyi kacsa- és libatartó gazda problémájára – hívta fel a figyelmet Szabó Bálint a Facebook-bejegyzésében. 

Fotó: Délmagyarország

Majd megjegyezte: mindegy, hogy milyen minőségben tekintenek rájuk, de azt kérik, hogy az érintett ágazati szereplőkkel üljenek le, és folytassanak érdemi párbeszédet. – A mostani demonstráció nem valaki ellen szól, hanem valamiért: az ágazat megmentésére tett kísérlet – fogalmazott. Szavai szerint az ágazat hosszú távú kilátásai jók, utalva ezzel arra, hogy Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára nemrég bejelentette: újabb állatjóléti támogatást kaphatnak a hazai baromfitartók, a várhatóan októberben megnyíló konstrukció keretében évente akár 13 milliárd forint is eljuthat a gazdálkodókhoz.

A hosszú távú jövő tehát úgy néz ki, hogy biztosított, de ez nem oldja meg a jelenlegi helyzetet. Idénre nemcsak a krízistámogatás és az állatjóléti támogatás kifizetését várják a gazdák, hanem a madárinfluenzával kapcsolatos szabályokon is változtatni kellene, hogy a termelők minél hamarabb tudjanak telepíteni, a vágóhidak pedig folytatni tudják a munkájukat – zárta bejegyzését Szabó Bálint. A szegedi jogász személye ugyanakkor továbbra is megosztja a víziszárnyas-ágazatot. Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a május 4-én Kiskunfélegyházán tartott, botrányba fulladt közgyűlés eredményeit a Baromfi Terméktanács azóta is vitatja, a tisztújítást illegitimnek tartja a szakmai szövetségeket összefogó szervezet. Az ülésen kialakult éles szóváltások és sokak szerint a két szövetséghez méltatlan hangnem miatt a tagság jó része még azelőtt távozott, hogy sor került volna a tisztújításra. Azok viszont, akik a teremben maradtak, megválasztották az új elnökséget, élén Szabó Bálint szegedi jogásszal. ő volt az, aki a februárban Mélykúton tartott termelői tüntetést megszervezte, bár akkor még az ágazaton kívüli szereplőként, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjeként tette mindezt.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés