Állattenyésztés

Gazdálkodás

Vágópont épülhet mintaprogram keretében a sarkadi járásban

Kiskapacitású vágópontot építenének két ütemben Sarkadon, az Anti út környékén egy közfoglalkoztatási pilot-, azaz mintaprogram keretében. Ha a pályázat pozitív elbírálást kap, akkor a beruházás révén – ami már idén elkezdődne – a járásban Sarkad lesz az egyedüli település, ahol a sertés vágását és hasítását bérmunkaként el lehet végezni.

Dr. Mokán István polgármester kiemelte, hogy a 200 millió forintos fejlesztés nyomán tizenöt közfoglalkoztatottnak biztosíthatnak munkát, illetve a fenntartási időben öt embert foglalkoztatnának főállásban. Azért is lenne hasznos egy vágópont létesítése, mert az önkormányzat által tartott sertéseket is a vágópontot lehetne levágni, majd a javakat értékesíteni. Jelenleg tíz jószágot tartanak Sarkadon, de ezt a létszámot a jövőben jelentősen emelnék.

Sarkad polgármestere hozzátette, hogy a sarkadi járás többi településével is együttműködnének, és az általuk tartott sertéseket is a megépülő kiskapacitású vágóponton lehetne feldolgozni. Ezen túlmenően a helyi, térségbeli vállalkozókkal is még szorosabbra fűznék a kapcsolatot, hiszen az állataikat ők is ott vágathatnák le, nem kellene csak ezért más településre elszállítani a sertéseket.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook