Állattenyésztés

Gazdálkodás

Veszélyben a húsmarhaállomány

Komoly gazdasági kárral fenyegető kór ütötte fel a fejét az országban. A hatóság nemrég egy Bács-Kiskun megyei húsmarhatelepen gümőkórral fertőzött állatokat talált. Az állományt azonnal felszámolták, és megkezdték a járványügyi nyomozást is. A gyors intézkedés rendkívül fontos, mivel ha elszabadul a járvány, az exportpiacok elvesztésével az egész ágazat jövője veszélybe kerülhet.

Újabb termékpályán ütötte fel a fejét jelentős gazdasági kárral fenyegető állatbetegség. Míg a baromfiágazatban a madárinfluenza, a sertéságazatban pedig az afrikai sertéspestis okoz jelentős kiesést a gazdálkodóknak, a szarvasmarhatartók mindeddig megúszták komolyabb járvány nélkül – írja a Magyar Nemzet.

Ám a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a napokban egy Bács-Kiskun megyei állattartótelepen gümőkór-fertőzöttséget igazoltak. Bár egyelőre úgy tűnik, elszigetelt esetről van szó, a húsmarhatartók részéről nem árt az óvatosság, hiszen ha elszabadul a járvány, annak komoly gazdasági következményei lehetnek.

Hazánkban minden szarvasmarhánál évente kötelezően végeznek gümőkórvizsgálatot. Emellett a Nébih laboratóriuma házi, vadon élő és fogságban tartott emlősállatból származó mintákat is vizsgál a gümőkór kórokozójának kimutatása céljából. Így történt azon a Bács-Kiskun megyei farmon is, ahol a telepek közti állatmozgatást követően, a karantén ideje alatt elvégzett gümőkórvizsgálat derített fényt a fertőzöttségre. A Nébih tájékoztatása szerint az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el a hatóság. Az eredmények alapján a hatóság a feladó Bács-Kiskun megyei gazdaságban további vizsgálatokat és – már a gyanú alapján – forgalmi korlátozást rendelt el. 

Fotó: mno.hu

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai a származási telepen is megerősítették a betegség jelenlétét, az állomány felszámolása megtörtént. A hatóság ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU-szerte egységes vágóhídi, hatósági állatorvos felügyeleti rendszernek köszönhetően fertőzött állat húsa nem került forgalomba.

A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen módon kaphatták el az állatok a kórt. A hatóság tájékoztatása szerint hazánk bizonyos területein, különösen a Dunántúlon, egy-egy legeltetett háziállat-állomány szinte minden évben megfertőződik, aminek forrása a legtöbbször a fertőzött vadállománnyal való találkozás.  Tavaly több esetben is igazolták a fertőzöttséget a vizsgálatok, ennek ellenére hazánknak sikerült megőriznie a „gümőkórtól hivatalosan mentes” minősítést, mivel a fertőzött telepek száma a jogszabály által megengedett érték alatt maradt.

Ez nagy eredmény, s remélhetőleg az idén sem alakul ki komolyabb járvány, hiszen az jelentős veszteséget okoznak az ágazatnak. Ezért a Nébih szerint minden betegségkitörés gyors intézkedést és alapos vizsgálatot igényel. Ha ugyanis hazánk elveszíti a mentességet igazoló státusát, akkor leállhat az élőmarha-export, ami a teljes hazai húsmarhaágazatot bedöntheti. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook