Állattenyésztés

Gazdálkodás

Viperákat telepítenek a Kiskunsági Nemzeti Parkba

Már szaporulatot is találtak a szakemberek a Lébény mellett helyreállított rákosivipera-élőhelyen. A júliusban szabadon engedett egyedek hogylétéről is érdeklődtünk.

Tizenöt éve működik a Kiskunsági Nemzeti Park területén a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol ellenőrzött körülmények között nevelik a hansági állományból származó rákosi viperák utódait. Erre azért van szükség, mert ezek a kis termetű kígyók Magyarország féltett kincsei közé tartoznak. A rákosi vipera ugyanis a legveszélyeztetettebb faj hazánkban. Annak érdekében, hogy ne tűnjön el a Föld színéről, szüksége van az ember segítségére – írja a kisalfold.hu.

Nyomonkövetik a hüllőket – fotó: wikipedia

Halpern Bálint az egyike azoknak a szakembereknek, akik mindent elkövetnek a hansági viperákért. Az EU Life+ programja támogatja a rákosi vipera megmentését, aminek kiskunsági központjában több száz kis kígyó született már.

Több visszatelepítés volt az elmúlt években, elsősorban a Kiskunsági Nemzeti Parkban, de a Hanságban is. Halpern Bálint a Life programvezetőjeként ellenőrzi a Lébénynél júliusban szabadon engedett példányokat, de ez a nyomon követés nem is olyan egyszerű.

A rejtőzködő színei miatt szinte láthatatlan viperát nehéz befogni, sokszor órákba telik, míg a szakemberek rájuk bukkannak, pedig ők tudják, hol és hogyan kell keresni. De a kis kígyó kerüli az embert.

Ellenségeit azonban nem mindig tudja kerülni, abból pedig több is van. A Lébény melletti körbekerített gyep közelében is találtak a szakemberek olyan beásásokat, amik arról árulkodnak, hogy róka vagy borz jutott be a területre.

Elképzelhető, hogy a júliusban szabadon engedett, jeladóval ellátott rákosi vipera is valamelyik ragadozó táplálékává vált, bár az is lehet, csak meghibásodott a készülék, mindenesetre jelet nem ad.

Halpern Bálint ugyanakkor örömmel számolt be arról, hogy a szabadon engedett példányoknak utódai születtek, egyik bejárásukon három kis kígyót is meg tudtak vizsgálni, amik már a szabadban, a Hanságban születtek.

Jeladós kígyók

Az EU Life+ programja támogatja a rákosi vipera megmentését, a kis­kunsági központjukban eddig 3249 vipera látta meg a napvilágot, közülük 542 egyedet engedtek szabadon 2010 óta a Hanság és a Kiskunság erre kijelölt élőhelyein. A nagyobb példányok jeladót kapnak, ennek segítségével a kutatók nyomon követhetik a szabadon engedett kígyók mozgását, szokásait, ezeket megismerve a védelmi munka is hatékonyabb lehet.

agrotrend.hu / kisalfold.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés