Állattenyésztés

Gazdálkodás

Vissza kell verni a vegán lobbi támadásait!

Újra nyomul a szélsőséges vegán lobbi: féligazságok és hazugságok felhasználásával támadják az állattenyésztőket.

Az elmúlt hetekben újra felerősödött a klímavédelem köntösébe bújtatott, szélsőségesen állattenyésztés-ellenes vegán nézetek terjesztése, továbbá az ezekhez kapcsolódó, komoly gazdasági érdekkörök (Nestlé, Unilever) által vezérelt hús- és tejhelyettesítő termékek marketingje. Ezeket a – jellemzően növényi alapú – termékeket a hús-, és tejtermékek teljesértékű (!) helyettesítőinek kikiáltva, illetve az ezekből készített termékek megnevezésében a hús és tej szavakat benne hagyva vezetik félre az embereket.

Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottsága (AGRI) tavaly több alkalommal foglalkozott ezzel a témával, és elfogadta Eric Andrieu francia EP-képviselő vezetésével készített rendeletmódosító javaslatokat. Ezek között szerepel a húsra és hústermékekre vonatkozó szabályozás kiegészítése azzal, hogy

CSAK ÁLLATI EREDETű HÚSBÓL KÉSZÜLT TERMÉKEKET LEHESSEN HÚS VAGY HÚSTERMÉK NÉVEN FORGALOMBA HOZNI, TOVÁBBÁ UGYANEZ VONATKOZZON A STEAK, A SÜLT HÚS (ESCALOP), A KOLBÁSZ, A BURGER ÉS A HAMBURGER MEGNEVEZÉSEKRE.

Valószínű ez az amúgy teljesen észszerű és normális javaslat verhette ki a biztosítékot a vegán burgerek és egyéb húshelyettesítő termékek terjesztésében érdekelt köröknél. Tudni kell, hogy a műhúsok és tejhelyettesítők piacszerzésében érdekelt személyek és cégeik komoly gazdasági erővel, politikai befolyással rendelkeznek.

Fotó: wikipedia

Ezt az előnyüket kihasználva kezdtek az utóbbi hónapokban az EP-képviselőknél lobbizni annak érdekében, hogy módosítsák az előterjesztést úgy, hogy elég legyen annyit feltüntetni (nyilván lehetőség szerint olvashatatlanul apró betűkkel) ezeken a termékeken, hogy nem tartalmaznak húst, de pl. a hamburger vagy kolbász megnevezéseket a növényi eredetű termékekre is használhassák.

Az európai gazdaszervezeteket tömörítő Copa-Cogeca elutasítja a módosító előterjesztést, és levélben fordult az EP-képviselőkhöz, amelyben felhívja a figyelmüket, hogy milyen veszélyt jelent ez a szövegmódosítási javaslat.

Azt gondolom, nem kérdés, hogy a MÁSZ csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, amiről már tájékoztattuk az agrárminisztert, és kérjük a magyar EP-képviselőket, hogy segítsék megvédeni a hazug és álszent, állattenyésztés-ellenes lobbitól a magyar gazdákat és a magyar embereket.

Az utóbbi években piacra dobott hús- és tejhelyettesítő termékek marketingjét arra építették fel, hogy az emberekkel elhitessék, ezek az „izék” ugyanolyan finomak és egészségesek, mint az eredeti állati termékek, és ezenfelül még jobban kímélik a környezetet és az állatokat. Az is mutatja, hogy nem teljesen sikerült az embereket átverniük, hogy a koronavírus-pandémia elején a pánikfelvásárlásoknál szinte senki sem választott a ezeket a műélelmiszereket, amelyek így ott maradtak a boltok polcain. Van tehát még remény, és bízhatunk az emberek józanságában.

Nem fogjuk hagyni, hogy az állattenyésztés-ellenes nézeteket valló szélsőséges vegánok az állat- és klímavédelem köntösébe bújva, lopakodva vagy nyíltan mossák az emberek és főleg a gyermekeink agyát!

dr. Wagenhoffer Zsombor

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés