Kertészet

2021. évi 6. talajos felhívás

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara felhívása.

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!

Köszönöm Molnár István Mihály fotóját. Március 4-én készült a Gellérthegyen, idézek a leveléből: „A tavaszi ásást már megkezdtem, ahová ismét borsót vetnék, de a legmorzsalékosabb néhány négyzetméteren sosem látott drótféreg/pattanóbogár/ fertőzést tapasztalok: négyzetméterenként 15 db!” A https://www.met.hu/idojaras/agrometeorologia/ honlap szerint, március 4-én 6 0C volt a talajhőmérséklet és száraz volt talajfelszín. Mi még úgy tanultuk, hogy ilyen hideg és száraz talajban 1-1,5 méter mélyen tartózkodnak a rovarok…

Tegnap kertásás közben, fél ásónyom mélységben én is megtaláltam az idei első pajort. Változik az időjárásunk, alkalmazkodnak a károsítók is.

Enyhe volt a telünk, valószínűleg nem húzódtak mélyre a talajlakó kártevők és a felszín sem fagyott át annyira, hogy az gyérítette volna őket. Az ilyen szintű fertőzésnél az ágyásváltással kellene kezdeni a védekezést. A fertőzött parcellát érdemes lenne késő őszig gyommentesen tartanai, ugaroltatni. Eközben salátával, félbe vágott krumpligumókkal ki lehetne csalogatni, majd össze lehetne gyűjteni a pajorokat, drótférgeket. Amennyiben kicsi a kert és nem lehet máshova vetni, akkor a riasztó növényekkel is próbálkozhatna. Az internetes hírek szerint a fokhagyma, a pohánka és a muskátli köztesvetésével is eredményeket lehet elérni.

Amennyiben mindenképpen használnia kell ezt az ágyást, akkor ennél a rovarmennyiségnél már valamilyen talajfertőtlenítést is alkalmaznék. Az igazán nagy hatású, jól gázosodó készítményeket kivonták a forgalomból (Basudin, Diazinon). Maradt a Force 1,5 G (mely Bomber néven is kapható) gyorsan gázosodik és elillan a talajrétegből, tehát a később felköltözők ellen már nem hat. A Belem 0,8 MG-nek nincs gáztenziója, több hétig dolgozik a talajban. Kontakt készítmény, mozgásuk során főleg a nagy testű lárvák találkoznak, érintkeznek a szemcséivel, ezeknél jelentkezik az ölőhatás. Kis kiszerelésben Picador 0,8 MG név alatt vásárolhatják meg. Óvatosan használható, veszélyes mustárgázt képző, általános talajfertőtlenítő a Basamid G. Részletes leírását és a technológiai útmutatót megtalálják itt: http://zsigogyorgy.hu/novenyvedelem/novenyvedelmi-irasok/

Szerencsére megjelentek a III. kategóriás biológiai készítmények is, ilyen pl. a Biobest Parazita Fonálféreg elnevezésű, tripszek, meztelencsigák ellen engedélyezett és a szélesebb hatású Artis Pro. Ez utóbbi egy olyan gombatörzset tartalmaz, mely gátolja a talajban élő fonálférgek, drótférgek, tripszlárvák és cserebogárpajorok szaporodását. Az ismertető szerint gyors hatású és zacskós formában is kapható. A talajból fertőző gombák ellen a Trifender Pro biokészítmény használható, ennek tasakos változata is van. A Constans WG és az Öko-ni WP termékek is engedélyezettek, de csak nagyobb kiszerelésben kaphatóak.

A környezetkímélő technológiáért és a 0 napos várakozási időkért cserébe viszont óvatosabban kell bánnunk ezekkel az élő szervezeteket tartalmazó készítményekkel. A tárolásuknál, kijuttatásuknál, keverhetőségüknél szigorúan be kell tartani az előírásokat. Általában a felhasználhatósági idejük is rövidebb. Meg kell tanulnunk a használatukat, mert ezek képviselik a jövőt, már csak a szerkivonások miatt is számolni kell velük. Állítólag a Force hatóanyaga alatt is rezeg a léc az EU-ban…

Az vagy amit megeszel” – vallotta Hippokratész, és ez igaz a növényekre is. Az egészséges növény ellenáll a károsítók támadásának. Akinek lehetősége van rá, komposztáljon! Több nyári permetezést is kiválthatunk azzal, ha tápelemekben, mikroorganizmusokban gazdag talajba vetünk, palántázunk.

Jó egészséget és jó kertészkedést kívánok:

Zsigó György, NMNK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook