Kertészet

A bortermelés kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos

A hazai bortermelés stratégiai terület: kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos – hangoztatta az agrárminiszter pénteken Egerszalókon, a Juhász Testvérek Pincészete borászati központjának avatásán.

Nagy István szerint ez a fejlesztés nemcsak a borászat életében, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentős. Közölte: a beruházáshoz a kormány az Európai Unióval együtt 200 millió forinttal járult hozzá – tájékoztatta az MTI.

A bortermelés már stratégia is egybenfotó: pixabay.com

Az Agrárminisztérium mindenekelőtt a családi vállalkozásokat erősíti, rekordösszegű támogatásokat kapott a szőlő- és borágazathangsúlyozta Nagy István. Közölte:

a szőlőtelepítési kedv fokozására a kormány 4 milliárd forint keretösszeggel támogatja az új ültetvények létesítését.

Juhász Attila tulajdonos elmondta: a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd forint. A megvalósításhoz 500 millió forint saját erőt és ugyanilyen összegű banki kölcsönt használtak fel. A pincészet technikai eszközökre nyert 200 millió forint pályázati támogatást – fűzte hozzá. Közölte, hogy a beruházással "hiperreduktív" technológiára is alkalmas borászat jött létre.

A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák, a modern palackozó, a laboratórium, a raktár, illetve igény esetén a bemutatóterem és a borszaküzlet. A palackozó óránkénti kapacitása hatezer palack.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook