Kertészet

A gyógynövény ágazat jövőjét képezné ki a Szent István Egyetem

Szeptemberben indul az új kurzus.

Különleges gyógynövénytermesztői tanfolyamot indít ősszel a Szent István Egyetem (SZIE). A két félévig tartó kurzus célja, olyan szakemberek képzése, akik a szakirányú továbbképzés elvégzését követően képesek helytállni a gyógynövény ágazat különböző területein – adta hírül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

.A SZIE KERTK Gyógy- és Aromanövények Tanszékén induló tanfolyam során a részvevők megismerkedhetnek a gyógynövények egyes fajtáival és azok hatóanyagaival, a gyógynövények gyűjtéséről és termesztésükről, valamint ismertet kapnak a drogminőséget befolyásoló tényezőkről.

A tananyagban helyt kapott még a fitoterápia-alapismeretek átadása, a gyógynövények elsődleges és másodlagos feldolgozásának tájékoztatása és a minőségbiztonsági, illetve pályázati rendszerek kérdései is.

A szeptemberben induló oktatásra olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik agrár-, orvos- és egészségtudományi, gazdaságtudományok, műszaki, pedagógusképzés, sporttudomány vagy természettudományi képzési területen, alapképzésben vagy osztatlan képzésben szerzett mérnöki vagy nem mérnöki oklevéllel rendelkeznek.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés