Kertészet

A hazai szőlőültetvények is megújulnak

A hazai szőlőültetvények 2,5 százaléka újulhat meg az idén, a benyújtott pályázatok alapján 1536 hektár korszerűsítését tervezik a termelők. Az új telepítés ugyanakkor nem ennyire népszerű, a felmérések szerint ebben az évben az engedélyezhető 654 hektár helyett csupán 158,5 hektárnyi új ültetvény kialakítását kezdeményezték a szőlősgazdák.

A hazai szőlőültetvények mintegy 2,5 százaléka újulhat meg az idén, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adatai szerint a termelők január 28-ig összesen 1536 hektár borszőlőültetvény korszerűsítésére nyújtottak be pályázatot. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítását célzó támogatásnak köszönhetően hatékonyabbá tehető a termelés, amely hosszú távon növeli az ágazat versenyképességét – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixabay.com

A programban 2020–2023 között összesen 16 milliárd forint áll rendelkezésre. Az előző évekhez képest ugyanakkor ebben a ciklusban újdonságnak számít, hogy a nyertes pályázók a korszerűsítés költségeinek akár 75 százalékát is megkaphatják támogatásként. A HNT kezdeményezésének köszönhetően pedig lehetőség nyílt arra is, hogy az idős, de magas terméspotenciállal bíró ültetvények megújítását is kezdeményezhessék a tulajdonosok.

A legnagyobb igény erre a tokaji, az egri, a szekszárdi és a villányi borvidékről érkezett. Összességében pedig a kunsági és a mátrai borvidéken újulnak meg legnagyobb területen az ültetvények.

A HNT honlapján olvasható tájékoztató szerint az Agrárminisztérium a tervek szerint szeptemberben újra megnyitja a szerkezetátalakítási pályázatot a borszőlőt termelő gazdaságok előtt, így újra benyújthatók lesznek a korszerűsítéssel kapcsolatos egyéni tervek. A támogatást egyébként fajtaváltáshoz, valamint az ültetvények áttelepítéséhez és a termesztéstechnológiai módszereinek javításához vehetik igénybe az érintettek.

fotó: pixabay.com

Míg a meglévő ültetvények korszerűsítésére jelentős igény mutatkozik az ágazaton belül, a HNT felmérése szerint az új szőlőskertek kialakítását jóval kevesebben tervezik.

Az új borszőlő-telepítésre vonatkozó engedélyezési szabályozás értelmében évente az előző évhez képest egy százalékkal nőhet a szőlőültetvények területe az országban, az új engedélyeket pedig április 1-je és 30-a között adhatják be a termelők.

Az előzetes adatok szerint az idén a gazdálkodók a betelepíthető 654 hektár helyett csupán 158,5 hektár új ültetvény létrehozására kértek engedélyt. A telepítéseket ugyanakkor a Vidékfejlesztési program is támogatja, a pályázatokat augusztus 31-ig nyújthatják be az érdeklődők.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés