2022.06.27., hétfő , László

Kertészet

2021. december 05. vasárnap • 17:13

A kecskeméti szőlőbűvész - Mathiász János

A szőlőnemesítő és borász Mathiász János grandiózus hagyatékáról évszázaddal halála után ideje a jelentőségének megfelelő helyet adni a nemzeti emlékezetben. A tudósra is emlékezünk, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar és a világ szőlészetének megmentőjeként – mondta a Mathiász János halálának századik évfordulójára szervezett ünnepi konferencián az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Keveseknek adatik meg, hogy nemcsak hazájuknak, de az egész világnak szolgálatot tegyenek – hangsúlyozta a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott előadásában Farkas Sándor. Ehhez nemcsak tudás, tapasztalat és intuíció, de rendkívüli munkabírás és elhivatottság is kellett. Mathiász kecskeméti birtokát tudományos igényességgel kísérletezve, korának legtermékenyebb laboratóriumává fejlesztette. Világviszonylatban is egyedülálló az a teljesítmény, mellyel borai és szőlői több, mint 200 világversenyen diadalmaskodtak. Méltán nevezhette őt gróf Andrássy Gyula a borok királyának, a szőlők fejedelmének – fogalmazott a miniszterhelyettes.

fotó: wikipedia

Arról is beszélt, hogy ennek a páratlan munkásságnak kiemelt helye kell legyen a Magyar Nemzeti Értéktárban, amely a magyarság kiemelkedő teljesítményeinek lajstroma. A sors kíméletlen megnyilvánulása, hogy aki a legtöbbet tette ezért, dédunokája, Mathiász Gábor éppen 100 évvel a géniusz halála után, idén távozott. Ezért ez a mai nap éppúgy Róla is szól, mint ahogy egy kicsit mindazokról, akiknek fontos a magyar borászat és szőlészet ügye.

A szőlő-és borágazat számára nyújtott kormányzati segítségként Farkas Sándor említést tett az elmúlt másfél évben a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programon keresztül nyújtott 2,2 milliárd forint támogatásról a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelők részére. Újra megnyílt a borpromóciós támogatási lehetőség, eddig már 1,2 milliárd forint támogatást ítéltek oda a pályázóknak. A bormarketing kampányra 2025-ig évente 715 millió forint többletforrást biztosít a kormány.

A miniszterhelyettes a modern, minőségi borkészítés nélkülözhetetlen elemének nevezte a precíz, naprakész technológiát. Ezért, mint mondta, külön figyelmet fordítunk a vidékfejlesztési pályázataink meghirdetésekor a borászati gépek és technológiai berendezések beszerzését célzó támogatásainkra. Az elmúlt években összesen 30 milliárd forint jóváhagyott támogatást biztosíthattunk ezekre a fejlesztésekre. Ezeken túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés jegyében EU-s forrásból 1,5 milliárd forintos keretösszeggel krízislepárlási támogatást biztosított azon termelők részére, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus járvány okozta helyzet következtében.

Erőt merítve a Mathiász életműből, el kell higgyük, hogy a magyar borászat és szőlészet helye a világ élvonalában van és - borászaink tudásával, ambíciójával, a kormány támogatásával - célul tűzhetjük ki, hogy Magyarország a világ borászati és szőlészeti tudásközpontja legyen – zárta beszédét a miniszterhelyettes. Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Budai Campusának kertjében álló Mathiász János mellszobrot.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.