2019.02.16., szombat , Donát

Kertészet

2016. január 12. kedd • 12:41

A növényorvosi vény mellé szerződés is kötelező!

Módosult a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet, melynek módosításai a 84/2015. (XII. 17.) FM rendelettel kerültek bevezetésre. Az egyik legfontosabb változás az, hogy növényorvosi vény csak annak a termelőnek állítható ki, akivel szerződéses kapcsolatban áll a növényorvos.


fotó: 123rf

A növényvédelemi tevékenységről szóló rendelet több ponton is jelentős változtatásokat vezetett be. A legfontosabb módosításokra szeretnénk felhívni a figyelmet, de a megfelelő tájékozódás érdekében érdemes a módosult jogszabályt átolvasni, mivel az kellőképpen szerteágazó és részletes.

Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a növényorvosi vény, kizárólag olyan személy részére állítható ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződés van életben a növényorvos és a gazdálkodó között. „A növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését a növényvédelmi szolgáltatónak 15 napon belül a rendelet 9. mellékletében foglalt adattartalommal elektronikus úton be kell jelentenie a NÉBIH által működtetett elektronikus felületen” - mondja ki a rendelet. A megkötött szerződéses időtartama nem lehet rövidebb egy vegetációs időszaknál (ez alól kivételt képez a közterületen végzett növényvédelmi kezelés), és egy területre egyidejűleg csak egy szerződés lehet hatályban. Ez alapján, a növényorvos felelőssége és kötelessége a vele szerződésben álló termelők adatait a NÉBIH által működtetett elektronikus felületen rögzíteni, a jogszabályban meghatározott adattartalmakkal (növényorvos kamarai regisztrációs száma, szerződést kötő adatai, növényvédelmi munkavégzéssel érintett területek adatai: település, hrsz., blokkazonosító, terület nagysága, kultúrák felsorolása, szerződés megszűnésének ideje). 

Csávázott vetőmagot, amennyiben annak vetése pneumatikus vetőgéppel történik, az elsodródás elkerülése érdekében megfelelő csővezetékkel (deflektorral) kell felszerelni az eszközt. Mindemellett az adott csávázószer engedélyokiratában szereplő előírásokat is be kell természetesen tartani.

A jelenleg hatályban lévő rendelet alapján közterületen vagy lakott területen, üdülőterületen kizárólag II. és III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédőszerek használhatók fel. Emellett ha a növényvédőszert lakott területen, nem kézi erővel hajtott géppel kívánják kijuttatni, az érintett területtel határos ingatlanon tartózkodókat a kezelés megkezdése előtt kötelezően tájékoztatni kell. 

További igen jelentős változás lépett életbe a növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatára vonatkozóan is. A háti, illetve kézi növényvédelmi gépek kivételével az árutermelésben használt növényvédő gépeket három évente kötelező időszaki műszaki felülvizsgálat alá kell vetni. „2016.november 26-a után a három évnél idősebb, nem felülvizsgált, vagy felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel növényvédelmi tevékenységet végezni tilos” - rögzíti a rendelet. A vizsgálatot a Növényorvosi Kamara által üzemeltetett felülvizsgáló állomások végezhetik majd el. A felülvizsgáló állomások jegyzékét a NÉBIH honlapján közzéteszi. A vizsgálatok eredményéről a NÉBIH honlapján naprakész listát vezet majd.

A jogszabály módosítás további olyan speciális változásokat is bevezet, amelyről érdemes minden gazdának és növényorvosnak személyesen is tájékozódni.

A módosított, jelenleg hatályos jogszabály ide kattintva érhető el!


agrotrend.hu / Benedek Borbála

Fókuszban
Még mindig nagy kérdés az amerikai-kínai vámháború végkimenetele

Még mindig nagy kérdés az amerikai-kínai vámháború végkimenetele

Két hete van az Egyesült Államoknak és Kínának a megegyezésre. ...

Kiváló minőségű, töretlen népszerűségű STEYR traktorok! (+Videó)

Kiváló minőségű, töretlen népszerűségű STEYR traktorok! (+Videó)

A felhasználói igények növekedésével és a precíziós

Tegyünk a talajok savanyodása ellen!

Tegyünk a talajok savanyodása ellen!

A versenyképesség és jövedelmezőség megtartása

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.