2019.12.06., péntek , Miklós

Kertészet

2018. október 25. csütörtök • 11:04

A prémium borok felé vezet a Varga Pincészet útja

Mintegy 14,7 millió palack bort értékesít idén a borászat.

Mintegy 14,7 millió palack bort értékesít Magyarországon a Varga Pincészet Kft. az idén, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Jövőre a palackozó kapacitását 40%-kal, óránként 10 ezerről 14 ezer palackra emeli - közölte a pincészet egyik tulajdonosa.


A tulajdonos szerint a fejlődés fő iránya a prémium borok felé mutat - fotó: Varga Pincészet

Varga Péter elmondta, hogy a 300 millió forintot meghaladó uniós támogatás és hasonló összegű kamattámogatott hitel segítségével fejlesztett új palackozó létszámigénye mintegy harmadával csökken, a minőségbiztonság emelkedik, az átállási idők csökkenése miatt is nő a cég termelőkapacitása. Hozzátette:

2019-ben megszüntetik az olaszliszkai pincészetet, illetve a szerencsi palackozót, és nem forgalmaznak a jövőben tokaji borokat, a tartályokat pedig Feldebrőre telepítik

A tulajdonos szerint a fejlődés fő iránya a prémiumborok felé mutat, ahol az elkövetkező években hasonló meghatározó szerepre törekednek, mint a közepes árszegmensben.

A pincészet idén félmillió kilogrammal meghaladva a tavalyi mennyiséget, 21 millió kilogramm szőlőt dolgoz fel. Ebből

  • az Egri borvidékről 8,5 millió kilogramm,
  • a Balatoni Borrégióból pedig 12 millió származik,

a tavalyi évvel ellentétben 2018-ban Tokajból nem vásároltak fel szőlőt. A borkészítésben a kékszőlő aránya 11,4 millió kilogrammot, a fehér szőlőé 9,6 millió kilogrammot tesz ki.

agrotrend.hu / MTI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.