Kertészet

A termesztés versenyképessége is a technológia megújításától függ

A fűszerpaprika múltjáról, jelenéről, és várható jövőjéről is szót ejtettek az Agrár Hungarikum kerekasztal-beszélgetésen Kalocsán, a XXXI. Paprika és Gasztrofesztivál keretében megrendezett szakmai fórumon, amelyen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is részt vett.

Feldman Zsolt az érdeklődő helyi és környékbeli gazdálkodóknak jelezte: több speciális, a fűszerpaprika termelést segítő támogatás is elindult az utóbbi években.


Fotó: Vermes Tibor

Példának a fűszerpaprikához kapcsolódó vetőmag-és a szárítási költségeket enyhítő támogatást említette, valamint azt, hogy 2015 óta a termeléshez kötött támogatásból is részesedhetnek a fűszerpaprika-termesztők. Ennél nagyobb jelentőségűnek tekinthetőek a kertészeti ágazatok számára kiírt fejlesztési pályázatok lehetőségei – melyekben mintegy 150 milliárd forintnyi támogató döntés született az elmúlt másfél évben -, hiszen ezek révén valósulhat meg a termelés technológiai megújítása.

Az államtitkár legfontosabbnak ugyanakkor azt tartotta, hogy a megváltozott értékesítési lehetőségeknek és vásárlói szokásoknak meg tudjanak felelni a fűszerpaprika ágazat szereplői.

Abban egyetértettek a jelenlévők, hogy fajtanemesítésre, kutatásra, technológiaváltásra van szükség a nagyobb termésmennyiség eléréséhez és a gazdaságos termeléshez. Emellett a fűszerpaprika ágazatnak időről időre meg kell küzdenie a munkaerőhiánnyal és az importtal.

A versenyképesség alapja ebben az ágazatban is a technológiai váltás, a technológiai megújulás, amelyet a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem rektora, Gyuricza Csaba szerint a generációváltás fog megoldani. Az utánpótlás biztosított, a MATE évről évre kétezer, piacképes tudással rendelkező végzett agrárszakembert bocsát ki.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés