2022.08.15., hétfő , Mária

Kertészet

2020. május 05. kedd • 09:51

Az anyák napi forgalom sokat segített, de még nincs kinn a vízből a díszkertészeti ágazat

Az előző évi forgalom 70 százalékát érheti el az idén a díszkertészeti ágazat. Korábban súlyosabb kieséssel számoltak a szektor szereplői a járvány miatt.

Megfeleződhet az erre az évre várt, mintegy 300 milliárd forintos kiesés a díszkertészeti ágazatban a kormányzati intézkedések hatására – erről Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke beszélt a Világgazdaságnak. Elmondta, hogy a szektor átlagos éves teljesítménye 470 milliárd forintra tehető, ennek körülbelül a 70 százaléka elérhető az idén, ami a 2018-as szintnek felel meg.

Fotó: pixabay.com

A pontos adatokra még várni kell, de az anyák napi forgalom, illetve az, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében a virágüzletek korlátozás nélkül tarthattak nyitva a hosszú hétvégén, önmagában több milliárd forintos értékesítést eredményezett még úgy is, hogy sok önkormányzat zárva tartotta a helyi piacokat.

A vágott virágot árusító egységek ezzel együtt sincsenek kint a vízből, de biztató, hogy a vásárlási kedv kezd helyrezökkenni. Ebben a kijárási korlátozások vidéki feloldása fontos szerepet játszik, de Pest megyében és Budapesten a fennmaradó szigorítások súlyos versenyhátrányt okoznak a helyi virágosoknak.Nincs értelme az árudák és a kertészetek 15 órai bezárásának, hiszen a legtöbb szabad területen működik, vagyis a fertőzés kockázata alacsony – vélekedett az elnök.

A szervezet az elszenvedett károk kormányzati kompenzációjára vár. Ennek két fontos eleme van: a de minimis hozzájárulás, valamint az energiahordozók és a szaporítóanyagok ártámogatása. Orlóci László szerint, ha ez is megvalósul, többet nem tehet az állam az ágazatért, amely nagyjából 120 ezer embert foglalkoztat.

A munkahelyvédelmi bértámogatási program napi 2 órás foglalkoztatási limitjével már számos kertészet tud élni, ezért egyelőre nincsenek tömeges elbocsátások.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.