2020.11.28., szombat , Stefánia

Kertészet

2020. november 20. péntek • 09:01

Az unió élvonalában a magyar bortermelés

Magyarország az Európai Unió hatodik legnagyobb bortermelője volt a tavalyi évben, míg a területarányos termelékenysége az ötödik volt az uniós rangsorban – írja a Világgazdaság az Eurostat friss felmérésére hivatkozva.

A felmérés alapján az európai országokban összesen 16 milliárd liter bort termeltek meg a 2019-es évben - írja az Origo

AZ UNIÓBAN MAGYARORSZÁGON TERMELTÉK A HATODIK LEGTÖBB BORT 358 MILLIÓ LITERREL.

Ezzel hazánk Németország (705 millió liter) és Görögország (124 millió liter) között helyezkedett el. Európában és egyúttal a világon is 5,5 milliárd literrel a bortermelési bajnok Olaszország volt 2019-ben. A sorban utánuk az unió országai közül az ezüstérmes Spanyolország (4,3 milliárd liter), majd a harmadik helyezett Franciaország (3,4 milliárd liter) következik.

Fotó: MTI

Azonban mezőgazdasági adatok lévén mindenképpen érdekes a tagállamok teljesítményét területarányukban is megvizsgálni.

Az adatokból az látszik, hogyMAGYARORSZÁGON TÖBB MINT 3850 LITER BORT ÁLLÍTOTTAK ELŐ TERÜLETARÁNYOSAN, ÍGY HAZÁNKBAN VOLT AZ ÖTÖDIK LEGTERMÉKENYEBB A BORTERMELÉS A TAVALYI ÉVBEN. Ezzel az aránnyal Magyarország megelőzi Németországot (1970 liter). Franciaország termelékenysége 6120 liter volt.

Ugyanakkor a területarányos adatok tekintetében is Olaszország vezeti a ranglistát 18 ezer liter per négyzetkilométeres mutatóval. Majd a sorban őket követi majdnem feleakkora termelékenységgel Spanyolország (8520 liter) és Portugália (7950 liter).

AZ EURÓPAI UNIÓ TAGJAI TÖBB MINT 7,1 MILLIÁRD LITER BORT EXPORTÁLTAK 2019-BEN.

Az unió importjának(4,8 milliárd liter) tekintetében a borok 84 százalékát belülről szerzi be, míg az exportjának a zömét (57 százalékát) szintén az unión belüli kereskedelem teszi ki. A legnagyobb mennyiségben az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba szállítottak az unió tagállamai - írja a lap.

agrotrend.hu / Origo

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.