Kertészet

Betett a Covid a virágkertészeknek

Az elmúlt évben Magyarországon 1566 hektáron termeltek dísznövényeket, ebből szabadföldi 1474, fedett, fűthető 78, fedett, fűtetlen pedig 11 hektár volt.

Összegezte éves jelentésében az Agrárközgazdasági intézet (AKI). A terület 92,7 százalékát faiskolai tevékenységre használták a gazdálkodók, 2,7 százalékán vágott virág és vágott zöld, míg 4,6 százalékán cserepes és hagymás dísznövények termesztése folyt – írja a Világgazdaság. A díszkertészetek 22,4 százaléka kizárólag vágott virággal, 25,3 százaléka csak cserepes, kiültetésre szánt balkon- vagy hagymás növényekkel foglalkozott 2020-ban. 

A dísznövénykertészetek 2266 főt foglalkoztattak, az ágazat nettó árbevétele 2020-ban 11,5 milliárd forint volt – ami 900 millió forinttal volt alacsonyabb a 2019-esnél –, amiből a legnagyobb arányban a faiskolai növénytermesztés részesedett, 7,54 milliárddal, a vágott virág és vágott zöld termékek árbevétele 0,9 milliárd, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növényeké pedig 3,1 milliárd forint volt.  Az elmúlt év a koronavírus-járvány miatt, és tavaszi szélsőséges időjárási körülmények miatt is különösen nehéz volt a termelők számára  – emlékeztetett az AKI.

A március eleji, nagy forgalmú nőnap még a szokásos módon lezajlott, majd korlátozó intézkedések után a bevételeik közel 70 százalékát tavasszal realizáló termelők többsége komoly károkat szenvedett, a piac lényegében összeomlott, leállt a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés, elmaradtak az esküvők. 

Fotó: MTI

A kivitel értéke 2019-ben 2777 millió, 2020-ban pedig 2967 millió forint volt. A behozatal pedig 2019-ben 2555 millió forintot, 2020-ban 2401 millió forintot ért el. A hazai dísznövényexport alapvetően az EU-tagországokba irányult, a legfontosabb exportpiac Románia volt 220 millió forint értékű kivitellel, ezenkívül Szlovákiába 202, Németországba pedig 129 millió forint értékben exportáltunk disznövényeket. Az import közel 80 százaléka Hollandiából érkezett. 

A nyers és a drogformában beszerzett hazai gyógynövények (termesztett és vadontermő) mennyisége összességében meghaladta az 2700, illetve az 1600 tonnát 2020-ban.A beérkezett adatok alapján a virághasznosítású gyógynövények közül a bodza és a kamilla, a leveles gyógynövényeknél a csalánlevél, a füvek közül a ragadós galaj volt a legnagyobb mennyiségben felvásárolt alapanyag 2020- ban. 

Hiányzik az évszázados tudás

Az ágazatban kevés a többgenerációs kertészet, ami versenyhátrányt jelent a nemzetközi, például a holland kertészetekhez képest, ahol jellemzően többgenerációs díszkertészetek működnek. Egy generáció alatt egy vállalkozás ritkán tud olyan mértékben fejlődni, hogy nemzetközi szintéren is versenyképessé váljon. Ahogyan a mezőgazdaság más szektoraiban, itt is kevés a fiatal gazdálkodó.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook