Kertészet

Cukorral az almamoly ellen?

Az almamoly elleni védekezés komoly kihívást jelent az almatermesztők számára. Már a konvencionális termesztésben is pontos megfigyelés és jelentős szakmai tapasztalat kell ahhoz, hogy igazán sikeresen védekezhessünk az almamoly kártétele ellen. Még nagyobb kihívás ez a biológiai almatermesztés során.

2012 óta zajlanak Franciaországban azok a kísérletek, ahol a bioalma védekezési lehetőségeit kutatják. A GRAB nevű kutatócsoport nagyon alacsony koncentrációjú cukoroldat kijuttatásával igyekszik az almamoly okozta kártételt csökkenteni.

Az elmúlt 5 év kísérletezése során 3 évben is ígéretes eredmények születtek a ’Gala’ és a ’Golden’ fajtáknál. A cukrok közül is a szacharózt és a fruktózt alkalmazták, bizonyos kezelések során együtt, vagy külön-külön.

A megfigyelések szerint a cukros kezelések alkalmazásakor jelentősen csökkent a károsított almatermések aránya, amíg a kezelt fák esetében 24%-os volt a kártétel, addig a kontroll területen 40%-os volt a fertőzés.

– A 2016-os évben nagyon erős volt az almamoly okozta nyomás (60%-os károsítási arányt figyeltek meg a kezeletlen területen), amely során sajnos a cukoroldat töménységének változtatásával sem tudták igazán eredményesen megvédeni a terméseket – nyilatkota korábban Sophie-Joy Ondet, a GRAB csoport vezetője.

A védekezési technológia megválasztását mindig az adott évjárathoz és fajtához kell igazítani – fotó: depositphotos

A legfőbb tanulság ebből az évből az, hogy az almamoly elleni védekezést nem szabad csak a cukros oldatokra alapozni, a granulovírus készítmények alkalmazásával is számolni kell.

A kísérletvezető elmondása alapján a cukoroldat elkészítését nagyon pontosan kell elvégezni, csak így lehet sikeres a védekezés (1g fruktóz vagy szaharóz/10 l víz). A kísérletek során 780 l/hektár permetlémennyiséggel dolgoztak.

– Ez a kevés cukor már stimulálni tudja az alma természetes ellenálló képességét, ezért kell azt még a kártevő megjelenése előtt alkalmazni – jelentette ki a kísérlet vezetője.

Az első kezelést már a sziromhullás után el kell végezni, majd 21 naponta kell megismételni a kijuttatást, így egy évben hatszori kezelést javasolnak.

A cukrok közül is csak a szacharóz és a fruktóz bizonyult eredményesnek az almamoly elleni védekezés során. A kijuttatás időpontja is fontos tényező, a kutatók tapasztalatai szerint nyáron 9 óra előtt, még a fotoszintézis intenzív megindulása előtt kell kijuttatni az oldatot. Az esti kijuttatás időpontját nem is tesztelték, hiszen az esti órákban természetes módon is magasabb a növény cukortartalma és a permetezéssel inkább csak felhígítanánk a számunkra kedvező összetételű növényi oldatot.

A cukros oldattal való kezelés a biogazdák segítségére lehet majd, azonban a kísérlet végleges kutatási eredményei és termelők által is használható végleges szakmai eredményeire még várnunk kell.

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook