Kertészet

Durván drágul kedvenc gyümölcsünk

A magyar földi eper, azaz a szamóca már érik a fóliasátrakban, az ára azonban igencsak borsos lesz, ahogy a később érő szabadföldi eperé is. Az árak annak ellenére vannak az egekben, hogy a termelők kedvező eperszezonra számítanak.

A vásárlók többsége egyelőre még csak nézegeti a boltok polcain az epret, és csak néhányan vásárolnak belőle. A görög eper ára jelenleg 1700 forint körül van, a kevésbé érett magyar szamóca kilója pedig 2-3 ezer forint között mozog. A fóliasátrakban elültetett eper viszont ezeknél drágább lesz, csakúgy, mint a szabadföldi eper, amelynek a szezonja májusban kezdődik majd. Huber István őstermelő a TV2 Tények riportjában úgy fogalmazott,

A FÓLIÁS EPER KILÓJA 7000 FORINT KÖRÜL VÁRHATÓ.

A riportból az is kiderül, hogy az áremelkedés ellenére a termelők kedvező eperszezonra számítanak.

Fotó: MTI

Nemsokára indul a szezon

Korábban már írtunk arról, hogy Magyarországon április 10–20. között indul a szamóca szüretelése az üvegházakban és a fűtött fóliákban. A fűtetlen termesztőberendezésekben április közepén, második felében számolhatunk a betakarítás megindulásával. Ettől kezdve tehát már van magyar szamóca a piacon, de

NAGYOBB MENNYISÉGBEN CSAK MÁJUS ELSő FELÉBEN, A SZABADFÖLDI KULTÚRÁK BETAKARÍTÁSÁNAK MEGINDULÁSÁVAL JELENIK MEG A MAGYAR TERMÉS,

és – az időjárás alakulásától függően – június első felében, illetve közepén fejeződik be a szezon – mondta az Indexnek Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés