Kertészet

Ekkor kell kezdeni a gyümölcsfák oltását

Március 25-re érdemes a gyümölcsfák oltását, szemezését megkezdeni

Szokásosan, március végén, április elején szokták megkezdeni a nagyobb mezőgazdasági munkákat is a jobb idő beköszöntével. Ilyenkor a gyümölcsfák oltását, szemezését is sorra veszik. – írja a szeretemamezogazdasagot.hu cikke. A nép hiedelem szerint március 25-én kell mindenképpen ezzel a munkával foglalatoskodni, azaz rendbe tenni a gyümölcsfákat. Úgy tartják a gazdák, hogyha a növényeket ekkor oltjuk be, akkor megmaradnak és bőséges termést fognak hozni az évben.

Az egyház erre a napra teszi Gyümölcsoltó Boldogasszony napját is, mely Jézus fogantatásának, születésének hírüladása is. Főünnep. A fák ekkorra már készen álnak az oltásra, megindul bennük a nedvkeringés, megmetszve várják a napsütést, rügybontást és az esetleges szemezést is.

Miért van szükség a fák szemezésére?

A vad, népesen vadóc, termőképtelen és az idős, megújításra váró fák, melyek nem hoznak már régóta termést, igénylik a szemezést, hogy új életre keljenek.

szemezést vagy oltást ekkor végzik el. Egyfajta vegetatív szaporítási módszer. Egy élő, növényi részt áthelyezünk egy másik, élő növényi részbe, hogy összeforrva egyként folytassák az életműködést.

Fotó: pixabay.com

Így csináld a fa oltását

Egy vastagabb, fő ágába, friss, termő ágat, oltó csapot kell dugni. De szoktak nem csak koronába oltani, hanem gyökérnyakba és törzsbe is. Rendszerint ugyan abból a fafajból szokták az oltást elvégezni. Ha almafád van, akkor almaágat olts bele inkább. De akár több almafajta ágát is ráolthatod a régi fára.

Egy fentebb lévő, vastagabb, fő ágat válassz ehhez. A körülötte lévő kisebb gallyakat metszd le, hogy az energiáját a fa erre az oltott ágra tudja koncentrálni. Az oltó ágnál pedig hagyj két rügyet meg legalább. (Többféle módon is történhet a szemezés, héj alá oltással, sima párosítással vagy angol nyelves párosítással is. De még ezeken kívül is vannak további módok, haladóknak.)

Maga az oltás technikai része így néz ki

Mindkét fán sebet, vágást ejtünk, majd egymásra illesztjük őket oly módon, hogy kambriális, háncs része mindkét ágnak minél szorosabban illeszkedjen, feszes legyen, levegő ne maradjon közöttük. Majd erősen összekötözzük őket. Ha vastagabb az alap ág, amibe oltunk, annak akkor a kimaradó részeit le kell zárni oltóviasszal vagy parafinnal az eredményességhez. Más teendőnk nincs, csak várni az eredményt.

Mikor lesz kézzelfogható az eredmény?

Májusban már látható, ha megered a növény, rügyezni kezd. A következő évben pedig már berakódik termő résszel, azaz termőre fordul. De jellemzően véglegesen két-három év múlva fog termést, gyümölcsöt hozni a növény, ha minden jól ment.

agrotrend.hu / Szeretem a mezőgazdaságot

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés