Kertészet

Forró augusztusért fohászkodnak a gazdák

Eddig elmaradt az árháború, ha felpörög az export, jó évük lehet a termelőknek.

A koráb­biaknál kisebb lendülettel indult a hazai görögdinnyeszezon és -export is – írja honlapján a FruitVeb. A termelők abban bíznak, hogy az el­ma­radó utazások miatt a németek több dinnyét esznek majd otthon, így nőhet a kivitel, egyúttal pedig itthon sem zuhannak a mélybe az árak.

Egyelőre kissé vegyes a kép – értékelte a dinnyeszezon ed­digi tapasztalatait a Világgazdaság érdeklődésére Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ez elsősorban a termés mennyiségére igaz, ugyanis valamivel kevesebb görögdinnyét szedtek az idén, mint általában ilyenkor szoktak. Ennek az az oka, hogy a termés kötődésekor hűvösebb volt az időjárás.

Fotó: FruitVeb

Ettől függetlenül a termés elegendő a hazai piac ellátására, és a várható 160 ezer tonnából exportra is jut, bár Ledó Ferenc szerint ez utóbbi is döcögősebben indult az idén. A minőség sem teljesen kiegyensúlyozott, de összességében jó – mondta.

A múlt heti kánikula kedvezett a fogyasztásnak, a dinnyetermelők abban bíznak, hogy jó marad az idő egészen szeptember köze­péig, ameddig reményeik szerint tart majd a dinnyeszezon.

Most főként Békés megyéből, valamint baranyai és tolnai területekről érkezik a dinnye legnagyobb része, de a múlt hét óta már a Heves alatti termőtájon is nagyobb mennyiségben szedik. Várhatóan augusztus 5–10. körül indul be a szabolcsi rész, ami Ledó Ferenc szerint azért is szerencsés, mert így a legnagyobb mennyiségek nem egy időben érkeznek a különböző területekről. Az állományok egyébként kifejezetten kedvező képet festenek: jól sikerültek a má­sod- és harmadkötések, ami azt jelenti, hogy augusztus 20. körül ismét lesz egy nagyobb mennyiség a piacon.

Az árak nagyon szórtak, legolcsóbban kilónként 129 forintért kínáltak magyar dinnyét egy múlt hét végi akcióban, de a helyi piacokon 250 forintot is elkértek érte. A 129 forintos ár valószínűleg annak tudható be, hogy a kereskedő nem tett rá árrést, a forgalmazási költségeket pedig lenyeli, a dinnyét vevőcsalogató árunak használva – a FruitVeB elnöke szerint az áruházláncok első akcióinál ez így szokás.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook