Kertészet

FruitVeB: évente 420-440 ezer tonna zöldséget takarítanak be a termelők az üvegházakból

Magyarországon 2500-2600 hektáron folyik üvegházakban, fóliákban zöldséghajtatás, innen évente mintegy 420-440 ezer tonna zöldséget takarítanak be a termelők – közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke.

Ledó Ferenc elmondta, a piacokon és az áruházláncokban már megjelentek a magyar primőr zöldségek, főleg a termálvízzel fűtött üvegházakból, fóliasátrakból érkezik nagyobb mennyiségben például a paprika, paradicsom és az uborka. Hozzátette, a hidegfóliákból is elkezdték a hidegtűrő növények szedését, például a salátaféléket, a hónapos retket, a kínai kelt, és a zöldhagymát.

Az elnök szerint az üvegházi és fóliás termelésnek köszönhetően a legtöbb hajtatott termékből a magyarországi termelők április közepétől november végéig folyamatos látják el a piacokat. Megjegyezte: a magyar primőráru a kisebb szállítási távolság miatt frissebb, ezért jobb minőségű, mint az import. Ezt általában az árban is tudják érvényesíteni a termelők, főként a piacokon, az áruházláncokban azonban kevésbé – tette hozzá.

A magyar zöldségek aránya a fontosabb termékek, például a paprika, paradicsom esetében húsvét után már eléri a 60-70 százalékot a primőrök között, május elejére pedig a 80-90 százalékot.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés