Kertészet

Fújhatjuk az idei diótermést!

Szomszédból jött legyek fúrták a hazai diót. A kártevő a Dunántúlon fordult elő az idén, Zala és Somogy megyében okozta a jelentősebb fertőzést.

A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj is károsította a megmaradt termést – olvasható a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) tájékoztatójában.

A Magyarországon 5-6 éve jelenlévő dióburok fúrólégy a szomszédos, délnyugat-európai országokból érkezett hozzánk. Kártétele barnás elszíneződést okoz a dióhéjon, ami gyengíti az export dió minőségét, a héjas dióval szemben ugyanis minőségi követelmény, hogy szép, világos és foltmentes legyen. Voigt Erzsébet Viktória, az MKSZN tudományos tanácsadója megjegyezte, hogy Magyarország a dióexportban vezető helyen áll.

A rovar a dió burkában okoz kártételt, a dió belsejébe ritkán hatol be. A károsított burok azonban kaput nyithat a kórokozók megtelepedésének, a gombás és bakteriális megbetegedésnek, a fertőzött termés pedig sok esetben érés előtt lehullik a fáról – magyarázta a szakember. Védekezni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által engedélyezett vegyszerekkel lehet, de a hosszú rajzási idő miatt legalább ötszöri kezelésre van szükség, ami már nem teszi gazdaságossá a termesztést – tette hozzá.

A kártevő a Dunántúlon fordult elő az idén, Zala és Somogy megyében okozta a jelentősebb fertőzést. A dióburok fúrólégy jelenlétét az Alföldön és a Tiszántúlon még nem mutatták ki, ezeken a területeken a termés jelentős csökkenése elsősorban a fagykárnak tudható be.

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke, a gyümölcs főbizottság vezetője elmondta: a becslések szerint a múlt évihez képest 30-40 százalékkal termett kevesebb dió az idén, főként a szélsőséges tavaszi időjárás miatt. Tavaly mintegy 2,0-2,5 ezer tonna diót szedtek le a diófákról. A magyar héjas dió 70-80 százaléka exportra kerül, míg a fennmaradó hányadot tört dióként – dióbélként – értékesítik belföldön.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés