Kertészet

Immunerősítő csodák a természetből

Takács Ferenc kertészmérnök, tanár előadásán feleségével együtt mindannyiunk számára hasznos tanácsokat adott a környéken gyűjthető gyógynövényekről és felhasználásukról a művelődési házban.

A sokak által ismert szakértő vallotta, hogy az erős szervezet, a jól működő immunrendszer megakadályozza, hogy a kórokozók kárt tudjanak tenni benne. Az immunrendszer körbeveszi a gócot, elpusztítja a betolakodókat, fontos ezért, hogy rendben legyen. Kerülni kellene a stresszt, ajánlott sokat sportolni, és sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. Például almát, céklát, amely a vértermelést is segíti – írja a veol.hu.

fotó: pxhere.com

Feri bácsi immár 77 éve gyűjti a növényekkel kapcsolatos ismereteket, de úgy érzi, még mindig keveset tud róluk. Előadásán az általa legfontosabbnak tartott növényeket mutatta be. Némelyiket csupán néhány szóban, másokra pedig részletesebben kitért, ahogy az érdeklődés megkívánta.

Amint elmondta, a férfiak fontos gyógynövénye a prosztata gyógyítását is segítő kis virágú füzike, míg cukorbajra a katángkórót érdemes gyűjteni. Az ő személyes kedvence a festőnövényként is ismert álkör­mös, amely enyhe hashajtó hatású.

– A kellemes illatú egynyári üröm képes a vírus szaporodását gátolni. Mindegyik üröm keserű, közülük a fekete üröm a gyakoribb, abból vermutot is készítettek régen, és az ürmösbor is innen kapta a nevét. A fehér üröm az idegrendszerre van jó hatással, serkenti az agyműködést. Készíthető belőle szörp, de régen pálinkába is áztatták.

Szívesen fogyasztották a művészek, ha késett a múzsa – mondta tréfásan az előadó.

Hozzátette, hogy az ürmök mindegyike fontos a szervezetnek, amint a keserű ízű gyógynövények közül valamennyi szintén. Az istenfa ugyancsak jó likőralapanyag, szörpnek szintén kiváló, de keserű. Szörp készülhet még például rózsából, ahhoz piros szirmot kell gyűjteni. Főzni kell, amíg fehér nem lesz a szirom, majd leszűrni, édesíteni és citromsavval ízesíteni.

fotó: pixabay.com

– Számos növény ismert immunerősítőként is. Például a kakukkfű és a vírusok szaporodását is gátló citromfű. Készülhet belőle szörp, tea, saláta, de jó pálinkába áztatva is. A tinktúra hatékonyabb lehet, mint a szörp, mert nem forralással készül, hanem hidegen. Amennyiben a szörpben szeretnénk megőrizni a hatóanyagot, kihűtött cukorszirupba áztassuk a megmosott növényt két napig, citromsavval. Különben áztassuk citrommal vagy citromsavval egy napig, aztán felfőzzük öt percig, majd beletesszük a cukrot. Amennyiben nem teszünk bele tartósítószert, tároljuk hűtőben – tanácsolta Takács Ferenc és felesége.

Az előadáson szó volt a jótékony hatású kasvirágról is, a rózsaszín virágút az indiánok a legrégebbi immunerősítőnek tartják.
– A növény életének első három évében a levelét, virágját használom. Törkölypálinkába áztatom, amely magában is jó. A harmadik évben a gyökerét áztatom a szeszbe, nagyon jó immunerősítő. Még a gyerekeknek is adhatunk belőle öt cseppet. A torma az egyik legjobb immunerősítő növényünk, adjuk húsokhoz, mert a szervezet nehezen emészti meg őket. Rendbe hozza a gyomrot, a szemet. Teakeverékekbe is használhatjuk.

– Az immunrendszerünk erősítéséhez kellenek a vitaminok is. A növények közül a C-vitamin-tartalma a csalánnak a legnagyobb. Sok más mellett jó a reumára, csúzra, köszvényre. Mivel én 1943-ban születtem, gyermekkoromban gyakran került az asztalra csalán levesként, salátaként, fasírozottként, főzelékként. Biztosan részben ennek köszönhető, hogy ma is élek – mondta Feri bácsi. Beszélt az inkább virágként ismert bőrlevélről is, amelyről nálunk kevésbé tudott, hogy milyen hasznos. A svédek jól ismerik a növény levelének magas C-vitamin-tartalmát. A legjobb akkor fogyasztani, amikor a levél széle már kezd barnulni.

Amint az kiderült, jót teszünk az immunrendszerünknek, ha a közönséges boróka kék színű bogyójából naponta ötöt elrágunk. Jó az íze, magas a vitamintartalma. Veseműködést serkent, de krónikus vesegyulladásban szenvedők nem fogyaszthatják. Csak a közönséges boróka jó erre a célra, az, amelyet például a Káli-medence kőtengereiben, a zánkai Erzsébet-tábor környékén, Nagyvázsony közelében találhatunk.

A fogyasztható borókabogyó két év alatt fejlődik ki. Az első évben még zöld színű, ekkor nem jó, sőt, mérgező. A második évben kékül meg. Az angolok gint készítenek belőle. ősz végén kell gyűjteni, amikor a kétévesek megkékülnek. Finom italt készíthetünk belőle, ha törkölypálinkába áztatjuk. Karácsonyi likőr készítéséhez törkölypálinkába a kicsit megtört borókabogyóhoz adunk fahéjat, narancshéjat, almahéjat, édesköményt, ánizst. A bodzabogyó piros színt ad neki, az orbáncfű kesernyés ízt, de érdemes tenni bele, mert serkenti az emésztést. Napon áztassuk a keveréket 30 napig. Akár forralt bort, bólét is ízesíthetünk ezekkel a növényekkel. A tinktúrához a száraz növények és a pálinka aránya 1:10. A borókából fél kilogramm ajánlott tíz liter pálinkához, azaz egy literhez öt dekagramm.

agrotrend.hu / veol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés