Kertészet

Jó hír a borászoknak! Nem kell decemberi készletjelentést készíteniük

Az idén hatályba lépett új jövedéki törvény értelmében a borászoknak nem kell elkészíteni a decemberi készletjelentést – hangsúlyozta Gál Péter a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára a XVI. András-napi Bormester Találkozón tartott előadásában.

A szaktárca helyettes államtitkára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a borászatok adminisztrációs terhei több ütemben csökkentek. Ennek keretében jött létre például a kisüzemi bortermelői státusz, és vezette be az FM a pincekönyvet kiváltó kisüzemi bortermelői regisztert.

Mint mondta,

a borászati bürokrácia csökkentésének alapelve az egyablakos ügyintézés, amely a hegybírón keresztül valósul meg. Így már nem kell ugyanarról az időszakról több hatóságnak, eltérő módszertannal jelentést készíteni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

az EU által kötelezővé tett szüreti és termelési jelentéseket a szőlő, illetve a seprős újbor származási bizonyítvány határidőben történő kérelmezésével is ki lehet váltani.

Gál Péter előadásában beszélt a szőlőültetvények szerkezetátalakításának kérdéséről és támogatásáról. Mint említette: az ágazat jövője szempontjából a minisztérium továbbra is stratégiai fontosságúnak tartja a szőlőültetvények telepítését.

Az új egyéni tervek benyújtásának lehetőségét a szaktárca 2018 januárjában tervezi megnyitni, a 2019-2023 időszakban rendelkezésre álló források terhére.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook