2020.08.10., hétfő , L?rinc

Kertészet

2020. július 10. péntek • 15:05

Jónak ígérkezik az idei zöldséghozam

Eddig jó termést takaríthattak be a zöldségtermesztők. A jelentős tételnek számító hajtatott paradicsom és paprika, valamint a kígyóuborka termelői árai kissé a tavalyi alatt vannak – válaszolta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Ter­méktanács elnöke.

Ám a termelői árak jobban elmaradnak az egy évvel ezelőttiektől, mint a kiskereskedelmiek, vagyis a kiskereskedők a különadót beépíthették az áraikba - írja a Világgazdaság.

Az árakról elmondottakat támasztják alá a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai is. Ezek szerint az elmúlt héten a belpiaci gömbparadicsom nagybani piaci átlagára kilogrammonként 260 forint volt, azaz alacsonyabb az előző hetinél és az előző évinél is. Mérettől függően az idei 26. hetitől 16-17 százalékkal, az egy évvel korábbitól pedig 26-27,5 százalékkal maradt el az ár.

A tölteni való édes paprikán belül a 30–70 milliméteres 7 százalékkal, kilogrammonként 370 forintra, az ennél nagyobb vállátmérőjű 5 százalékkal, 460 forintra drágult egy év alatt.

Fotó: flickr.com

Ledó Ferenc közölte, hogy az újburgonya ára is a tavalyi alatt alakul. Most kezdik azokat a fajtákat is betakarítani, amelyeket már szabadban termesztenek. A termelők az idén jellemzően nem mentek rá a koraiságra, de a most a tárolókba kerülő fajták is nyári, nem tárolható burgonyák – mondta a FruitVeB elnöke.

A főzőhagyma betakarítása befejeződött, a korai vöröshagymák árai – amelyek még szintén nem tárolhatók – a tavalyi körül mozognak. A zöldbab és a berakóuborka némileg drágább, mint tavaly.

Fotó: pixabay.com

A NAIK szerint az ömlesztett sárgarépa kilogrammonként 200 forintért került a felhozatalba, a csomós 220 forintért, így az ömlesztett ára 5 százalékkal alatta maradt az egy évvel ezelőttinek, míg a csomós kiszerelésűé 42 százalékkal felülmúlta azt. A fejes káposzta olcsóbb lett: a múlt héten 145 forint volt a nagybanin, míg egy éve 200-ért árulták.

Ledó Ferenc összességében jónak tartja az idei zöldségtermés-kilátásokat.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.