Kertészet

Katica és katica között is van különbség

Eredeti, őshonos katicabogarunk pl. a hét pettyes katica, amelynek hét pettyet találunk a szárnyfedőin, innen a neve is. Az elmúlt néhány évben, főleg 2008 óta azonban megfigyelhettünk egyéb, változatos megjelenésű katicabogár-egyedeket is kertjeinkben, amik jellemzően a harlekinkaticák.

Az állat Mongóliában és Kínában őshonos, a levéltetvek és pajzstetvek elleni biológiai védekezés céljából több országba is betelepítették. Az első években a faj a betelepítések helyszínén még a termesztő üzemekben maradt, azonban néhány év elteltével már a természetben is előforduló fajjá vált.

Miért káros ez a faj a gazdálkodók szempontjából?

A harlekinkaticák ősszel kellemetlen vendégei lehetnek a szőlőültetvényeknek, ahol az imágók által termelt vegyületek rendkívül káros hatással lehetnek a szőlőből készülő must tulajdonságaira.

fotó:MTI

Ezentúl a lakosság számára is kellemetlen lehet a faj túlzott elszaporodása, hiszen az ősz folyamán az imágók megfelelő telelő helyet keresve, lakóházaink hívatlan vendégei lehetnek.

A harlekinkatica nagyon hatékony terjedése és kolonizálós képessége miatt őshonos katicafajok visszaszorítására is képes.

A faj részletes vizsgálatát a Szent István Egyetemen és a Pannon Egyetemen  Mezőfi László és Korányi Dávid végezte. A vizsgálatuk eredményeként megállapítható, hogy harlekinkatica minden létező európai színváltozata (sárgás-pirosas alapszínen sötét foltok, vagy fekete alapszínű szárnyfedőkön lévő sárgás-pirosas foltok) jelen van az országban, azok területi és időszakos előfordulása azonban eltérő lehet.

A különböző színváltozatok kialakulásának oka feltételezhetően az, hogy Európába eltérő területekről többszöri alkalommal került be az állat, így azok szaporodása során egy genetikailag és megjelenését tekintve is diverz populáció alakult ki.

 fotó: Nagy Lajos,MTI

A fekete szín oka a melanizáltság (melanin jelenléte), a fekete szín aránya mutatja a melanizáltság mértékét is. A melanizáltság több előnyt is jelent az egyed számára. A fekete szín miatt tavasszal gyorsabb az egyedek felmelegedése és a fekete szín előnyösebb a rejtőzködés esetén is, míg a világosabb és élénk színű egyedek felmelegedése és tavaszi fejlődése jóval lassabb, mint a fekete társaiké, ugyanakkor meleg időt, a világosabb egyedek könnyebben átvészelik.

A különböző formák aránya eltérő lehet egy populáción belül akár egy éven belül is. A vizsgálat során megállapították, hogy a világosabb szín nyáron, míg a sötétebb szín télen előnyt jelenthet, így a nyári és őszi hónapokban megnőhet a világosabb egyedek aránya, ugyanakkor tavasszal több fekete alapszínű egyedet találhatunk.

Ennek a folyamatnak nemcsak klimatikus magyarázata van, hanem a harlekinkaticák párválasztása és szaporodása is okozhatja ezt a folyamatot. A nőstények választanak ugyanis a hímek közül, amely során a hím szárnyfedő színének nagy jelentősége van. Tavasszal a nőstények inkább a fekete alapszínű hímeket választják, míg nyáron a világosabbakat. A nőstények a megfigyelések alapján akár vissza is utasítják a nem kívánatos hím egyedek udvarlását. Ezt nevezhetjük szexuális preferenciának is, amely fenntartja a populáción belüli színbeli sokszínűséget. (A kutatás nagy részletességgel elemzi a különböző színek öröklődésének folyamatát is.)

A vizsgálat konklúziójaként megállapítható, hogy

a faj diverz genetikai állománya egyelőre a jelenleg ismerten túl, egyéb növényvédelmi kihívást nem jelent, színesíti azonban hazánk rovarfaunáját.  

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook