Kertészet

Keserűen kezdődik a meggyszezon

Míg néhány hete még optimisták voltak a hazai meggytermelők, mára kiderült, hogy az idén sem várható kiemelkedő termés. Az ültetvényeket ugyan ebben az évben megkímélte a fagy és a jég, az aszály miatt azonban az össztermés akár 20-40 százaléka is eladhatatlan lehet. Az árak is méltánytalanul alacsony szintre kerültek, amiért elsősorban a nagy német felvásárlók okolhatók.

Az elmúlt évtized legnehezebb meggyszezonja elé néznek a hazai termelők, az óriási aszály miatt várhatóan a ­meggytermés több tíz százaléka maradhat az értékesíthető méret alatt, az eladhatatlan tételek pedig komoly gazdasági kárt okozhatnak a termelők jelentős részének. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb piaci helyzetképe szerint a hazai feldolgozóipari meggy szezonja az érdi bőtermő fajta betakarításával a múlt hét végén elkezdődött.

Fotó: Veszprém Megyei Napló/ Penovác Károly

A betakarítás szempontjából csaknem egyhetes eltérés van az ország különböző részei között: míg a Dél-Dunántúlon, Pest és Bács-Kiskun megyében néhány napon belül be is fejeződik az érdi bőtermő betakarítása, addig az északi és északkeleti termőtájakon lényegében még csak most kezdődik a szüret. A fajta a hazai meggytermés 20-25 százalékét adja.

Míg néhány hete még optimistán nyilatkoztak a szakma szereplői az idei meggyszezonról, az azóta eltelt időben kiderült, hogy az idén sem várható bő meggytermés. Ugyanakkor míg az elmúlt években rendre a tavaszi fagy, illetve a rosszkor jött csapadék és a jégverés tett kárt az ültetvényekben, az idén az aszály miatt számíthatnak a vártnál jóval alacsonyabb hozamokra a termelők.

A FruitVeb legfrissebb becslése szerint 60 ezer tonna körül alakulhat az idei országos meggytermés, sőt a következő napok forrósága még tovább ronthatja a prognózist. Kérdéses az is, hogy a gyümölcsfákon lévő mennyiségből mekkora hányad lesz az, amely eléri a feldolgozóipar által megkövetelt 18 milliméteres nagyságot, vagyis mekkora lesz a piacon megjelenő árualap.

– Minden, a meggy várható méretére vonatkozó prognózis nagy bizonytalansággal terhelt, de jelenlegi becslésünk az, hogy a hűtő- és konzervipar potenciális alapanyagbázisát adó érdi bőtermő és a fürtös meggyfajták együttes termésének 20-40 százaléka nem fogja elérni a betakarításig az elvárt méretet, így sem a feldolgozóiparban, sem friss áruként nem tudják eladni a gazdálkodók – hívta fel a figyelmet a szakmaközi szervezet. Az apró meggyet a ­rossz lékihozatal ­miatt a léipar sem tudja hasznosítani, ráadásul ekkora mennyiséggel és az apró meggy minőségével várhatóan a pálinkaipar sem tud mit kezdeni.

Ez azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 10-16 ezer tonna meggy kiesik a piacról, értékesíthetetlenné válik. A FruitVeb szerint ezért nem zárható ki, hogy a főszezonban – július első két hetében – hiány lesz minőségi meggyből a piacon.

A termelők ráadásul abban sem reménykedhetnek, hogy a gyengébb termést a magas árak kompenzálják majd. A szezon első hetében ugyanis a meggy ára meglehetősen kedvezőtlenül alakult. A szakmaközi szervezet korábban közölt prognózisa szerint a magyar meggytermelők legalább 280-300 forintot szeretnének kapni egy kiló gyümölcsért, ezzel szemben a szezon eleji kezdőár 250 forint volt, ami néhány nap elteltével 220 forintra csökkent. A FruitVeb szerint ennek oka lehet, hogy a feldolgozóipar egyelőre nagyon óvatos, az átlagos hazai hatvanmillió üveges meggybefőttgyártással szemben eddig csupán öt-hat millió üvegre kötöttek szerződést a termelőkkel.

Az árzuhanásban emellett az is szerepet játszhatott, hogy néhány nagy német vevő hatalmas erőfölényben van, s a hazai feldolgozók által kiajánlott áraknál jóval olcsóbban kötött szerződést a kész termékre.

– A hazai feldolgozók a kiajánlott áraikban próbálták figyelembe venni a termelés és a feldolgozás költségnövekedését és fokozódó kockázatát, de mintha szinte semmit nem tudtak volna érvényesíteni ebből a néhány nagy német vevővel szemben – hívta fel a figyelmet a szakmaközi szervezet.

A FruitVeb szerint ha a nagyobb tételekre is ilyen alacsony áron kötnek majd szerződést a következő napokban, az nehezen fogja kiengedni a konzervipari meggy nettó termelői árát a 200 forint körüli szintről, amivel a termelők járnak rosszul. Az áresésnek ugyanakkor gátat szabhat a minőségi meggy hiánya, így a fő szezonban árverseny indulhat, felfelé húzva a termelői árakat. Ebben az esetben azonban – az alapanyag és a befőtt árának satujában – a hazai konzervgyárak és hűtőipari üzemek kerülhetnek nehéz helyzetbe.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Köpöncei Csilla

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook