Kertészet

Késik a dinnyeszezon pár hetet

Július első napjaiban már kapható lesz a hazai dinnye, a szezon valamivel később kezdődik. A szakemberek annak ellenére jó esztendőre számítanak, hogy az időjárás feladta a leckét. Az ültetések időpontjának széthúzásával várhatóan a piaci gondok is elkerülhetők az idén.

Június utolsó, illetve július első napjaitól jelenhet meg nagy mennyiségben a magyar dinnye, az időpont az átlagos szezonkezdethez képestegy-két hetes csúszást jelent.Ennek oka, hogy az ültetés után a szokásosnál hűvösebb volt – mondta a Magyar Nemzetnek Ledó Ferenc, írja az origo.hu.

Az idei dinnyeszezon csúzni fog – fotó: pixabay.com

A FruitVeB elnöke szerint ugyanakkor a mostani kánikula felgyorsíthatja az érést,mivel a dinnye fejlődését alapvetően segíti a forró és száraz időjárás.

Összességében eddig biztatók az idei dinnyeszezonra vonatkozó kilátások, ám több problémával is meg kell küzdeniük a termelőknek – részletezte a szakember. A csapadékos május miatt az ültetvények gyomosak, a gyomlálást pedig kézzel kell elvégezni, ami nagy kihívást, megterhelő munkát jelent.

Ugyanakkor ez elkerülhetetlen, különben a gyomok elnyomják a termést. Szintén fontos feladat a növényvédelmi munkák elvégzése, mivel a gombásodás a dinnyét is érinti.

Ledó Ferenc azt is mondta, arra ösztönzik régóta a termelőket, hogy az ültetés időszakát húzzák szét, ne egyszerre ültessék a növényt. Ez a piaci viszonyok miatt előnyös:július 15-ig jellemzően a spanyol és a görög dinnyék uralják a piacot.Eddig az időpontig a hazai termés a belső piacot kell hogy ellássa.

Július közepétől a mediterrán országokban leterem a dinnye, ezért azt követően már a magyar termés jelenik meg az exportpiacokon is, így a belső kereslet kielégítése mellett már a kivitelt is szem előtt kell tartani. Ha a termőterületek jelentős részén idejekorán érik meg a dinnye, az már problémát jelenthet az értékesítésnél. Ledó Ferenc szerint nem várható az idén túlkínálati időszak.

agrotrend.hu / origo.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook