Kertészet

Kevés tök termett idén

Nem volt idén jó a termés, a töktermelők az átlagosnak csak kicsit több mint a felét takaríthatták be idén. A minőséggel viszont nem lesz probléma.

Idén nem kedvezett az időjárás a tökféléknek. Későn tavaszodott, későn lehetett vetni is. Aki nem várta ki az időt, annál tönkrement a növény, nem is kelt ki – mondta Horváth István termelő. Ha a reggeli talajhőmérséklet 10 fok alá megy, hiányos lesz a sor – magyarázta – írja a vaol.hu.

A vártnál kevesebb tök termett, de az legalább remek minőségű – fotó: pxhere.com

Az idén csak május 20. körül vált ideálissá az időjárás, ez 2-3 hét késést jelentett. A csapadékeloszlás is rossz volt, nem csendes esők érkeztek, hanem záporok, így sok víz elfolyt a földeken, az pedig már nem tudott felszívódni.

A nyáron két-három szárazsághullám érkezett, a tök pedig nemcsak a meleget szereti, hanem a csapadékos időjárást is, ez is rontott a termésen.

A végén pedig még a betakarítással is igyekezni kellett, mert a meleg miatt volt olyan terület, ahol elkezdett rothadni a zöldség. Az átlagtermés náluk öt mázsa körül alakult, ez az érték máskor nyolc körül szokott lenni, így majdnem a felére esett vissza a mennyiség.

Horváth István elmondta, a tökmagolaj-préselésnél is érzik ezt a különbséget, az emberek jóval kevesebb magot hoznak, mint általában. Könnyen fognak végezni a bérfeldolgozással – tette hozzá.

A minőség nem feltétlenül függ a termésmennyiségtől. Akkor ízletes az olaj, ha szép nagyok a magvak, vastagok a szemek, a héj pedig sötét­zöld.

Az idén közepesen jó minőségű a tökmag. Akkor az igazi, ha nagyok a tökök és már mind sárga. Aki kézi magozással dolgozik, az a zöld tököt is beérlelheti, de az már nem egészen ugyanaz. A gépi betakarításnál pedig az eszköz egyáltalán nem válogat, ott csak rostálással lehet javítani a minőségen – mondta a szakember.

Szakály Lászlóné már évek óta visszajár Vasaljáról a műhelybe sajtoltatni. Idén ő is 30 kiló magot hozott, pedig ennél sokkal több szokott teremni. Öt kilogrammból körülbelül két liter olaj lesz, így neki valószínűleg így is elkészül majd az éves mennyiség, amire szüksége van. Elmondta, jó érzés, hogy tudják, miből készül az olaj, tudják, kik készítik, így biztosak lehetnek a minőségben. Krumplival, káposztával vagy csak simán kenyérrel is eszik.

A beérkező száraz tökmagot először darálják, sózzák és vízzel dagasztják. A só megvédi a hatóanyagokat a hőmérsékletről, a víz pedig később elpárolog, míg kisül az olaj. Enélkül rengeteg égett szemcse keletkezne.

A párolgás miatt fokozatosan melegítik. Kíméletesen hevítik, maximum 120 Celsius-fokra, ekkor a zsírban oldódó vitaminok még nem károsodnak, teljes értékű lesz az olaj. Ezután kerül az anyag a présre, 200 tonnával nyomják meg. Ekkor el is készültek a munka java részével. A mellékterméket, a „tökmagpogácsát” elsősorban az állatok etetésére, emellett kenyérsütéshez, pogácsákhoz használják, de van, aki a rántott hús panírjába keveri.

Az olajat ezután pár napig szellőztetni és ülepíteni kell, körülbelül négy-öt nap múlva lehet palackozni. A legjobb, ha fénymentes helyen tíz fok körül tároljuk, így lesz a legtovább friss a tökmag­olaj. Öt fok alatt kocsonyásodhat, túl melegben pedig hamar „öregszik” a termék.

Sokan „gyógyszerként” fogyasztják, már napi egy evőkanálnyi adagnak is sok jótékony hatása van. Kiegyensúlyozza a koleszterinszintet, javítja a keringést, csökkenti az érelme­szesedés mértékét. Javítja a memóriát és a szellemi teljesítményt, az immunrendszer mellett az idegrendszert is erősíti. Gyulladáscsökkentő hatása is ismert, a bőrt pedig a benne lévő E-vitamin és cink szépíti.

agrotrend.hu / vaol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook