Kertészet

Kevesebb gyümölcs terem idén

Felemás szezonra számítanak a gyümölcstermesztők idén. Bár a minőségre nem lehet panasz, a mennyiségre annál inkább. Eddig nagyjából feleannyi gyümölcs termett, mint a korábbi években: és cseresznyéből, meggyből, kajsziból is kevesebbet szüretelhetnek. Mindez az árakon is meglátszik: harmadával is többe kerülhetnek ezek a gyümölcsök – hangzott el az M1 Híradójában.

Az idei év felemás lesz, hiszen a várható gyümölcsterméssel minőségileg nem lesz gond, mennyiségileg viszont annál inkább – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Becslések szerint ugyanis mintegy 500 ezer tonnára lehet számítani az évi, átlagos 800-900 ezer tonnával szemben.
–  A gyümölcstermelésnél gyakran előfordul, hogy egy-egy gyümölcsfélénél virágzás idejében beköszönt a fagy – mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

– Idén olyan helyzet alakult ki, amelyre eddig nem volt példa, hogy a március végétől számított hat hétben 7-8 alkalommal volt fagyos az éjszaka. Ez pedig minden gyümölcsfajt érintett a szamócától egészen a körtéig, vagy a dióig. A kevesebb termés várhatóan a bolti árakban is visszaköszön majd. Szinte biztos, hogy drágulnak a gyümölcsök. A kereskedők szerint akár 30-40 százalékkal is többe kerül majd például a cseresznye, a meggy, a kajszi, vagy az őszibarack.

A csorvási kertészetben 40 hektáron szedik le a fákról a gyümölcsöt a következő két hétben. Legalább 160 tonna terméssel számolnak, ami elég jónak mondható, igaz ebben a gazdaságban már viszonylag nagy területen esővédő fóliával és jégvédő hálóval próbálják elejét venni az időjárás okozta károknak.

Fotó: pixabay.com

Amíg más gyümölcsnek nem tett jót, hogy heteken át nem esett az eső, addig a szamócának ez nem okozott gondot. Persze öntözni kellett az ültetvényeket, de így csak annyi vizet kapott a növény, amennyire éppen szüksége volt.
– Az a szerencsésebb helyzet mégis, hogy ha nem esik túlzott mennyiségű eső, mert voltak olyan éveink, amikor a maghátakat elárasztotta a víz, szivattyúkkal kellett mentesítenünk a víz alól az epret, és nagyon sok lerohadt – árulta el Nezdei Sándorné, aki egy családi gazdálkodást vezet Csökölyön.

agrotrend.hu / Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés