Kertészet

Korai fajtára korai vevők – igyekeznek előre lekötni a Csabagyöngyét

A jövő hétvégén már megkezdődhet a Csabagyöngye szürete Ordacsehiben, hagyományosan elsőként, mert a korai érésű fajtával veszi kezdetét a szőlő betakarítása Európában. A Csabagyöngyéből csak itt termelnek jelentős mennyiséget az országban. Tavaly átlagos év volt, idén az eső, pára miatt nem bocsátkoztak becslésekbe a termést illetően a szőlészek, de a korai vevők már megjelentek.

Az északi féltekén először beérő szőlő a Csabagyöngye. A hungarikumnak számító fajta sajátossága, hogy július végén, augusztus elején már el lehet kezdeni a szüretet, ez pedig mindig nagy esemény Ordacsehiben.

Az idén azonban nem felhőtlenül várják a szüretet. Már a tavaszi fagyok is sújtották a termelőket, országosan mintegy tíz százalékát pusztították el a szőlőnek, most pedig a sok eső okoz nagy gondot.

– A tavaszi fagyokat úgy-ahogy kompenzálta azóta a növény, de nem mindenhol. Elég komoly problémák vannak, és már nem csak a faggyal. Jelenleg kötődési gondok jelentkeznek, és az állandó, nagy mennyiségű csapadék miatt folyamatosan permetezni kell, ez nagy terhet jelent – mondta Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnöke. – Most az a helyzet, ha a szőlőben a sor végén kiáll a permetezőgép, újra beállhat a sor elején. A szakadó eső, nagy páratartalom miatt jelentősen megnőtt ugyanis a gombák szaporodásának és a fertőzéseknek a veszélye. Nagy a zöldmunka igénye is a szőlőnek az idén, mert a sok eső miatt burjánzik. Emiatt nem látjuk előre, milyen lesz a termés, fajtától függetlenül. Most még megbecsülni sem lehet.

Tavaly átlagos évet zártak Ordacsehiben, a termést jónak ítélték, és azóta már sikerült értékesíteni. Érdekes jelenség, hogy ebben az évben már korán megjelentek a vevők, és igyekeznek lekötni az idei termést a szőlészetekben, ez a gyors értékesítés pedig azt sugallja a szakértőnek, hogy másutt még nagyobb fagykárok voltak az országban. Az állami borkampányok is adhatnak lökést az ágazatnak, a balatoni borok népszerűsítése új lendületet vehet. Az ordacsehi Balaton Agrár Zrt. a szőlőt értékesíti, ezért csak áttételesen érinti őket a borkampány, de Tavaszi József szerint ennek a marketingnek hosszabb átfutási időt kell hagyni, hogy eredményt hozzon, és az állami reklámok mellett a cégeknek a saját marketinget is fenn kell tartaniuk.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés