2021.10.16., szombat , Gál

Kertészet

2021. augusztus 03. kedd • 16:37

Letarolta a villámvihar a dél-balatoni szőlőket

Jelentős kárt okozott a szőlőskislaki szőlőültetvényekben a hétvégi jégeső, van, ahol százszázalékos a kár. Hujber Ferenc, a Hujber pincészet szőlésze elmondta: a szőlőskislaki területen és az andocsi részen az ültetvények hatvan százalékát tarolta le a jég.

– Nyugatról kaptuk a jeget, elég borzalmas látvány volt reggel – mesélte a szakember. – Az olaszrizlingben, a rajnaiban és merlot-ban van a legnagyobb kár. Ráadásul ezek fiatal szőlők, ezért is nagyon érzékenyen érint minket. A boglári területünket még nem sikerült megnézni - írja a Somogy megyei hírportál.

Hujber Ferenc elmondta: cseresznye nagyságú jegek potyogtak néhány percig szárazon, majd esővel. Hozzátette: permeteznek és arra számítanak, hogy beszáradnak a sérült szőlők, hogy ne menjen tönkre az egész ültetvény. 

Koltai Tamás királyleánykája teljesen odaveszett. – Sávokban haladt a vihar, így nem egyformán pusztított – mondta a borász. Nála a kár mértéke területenként 30 és 100 százalék között alakult.

Azt mondta: habár pár percig esett csak az eső, de az annyira intenzív volt, hogy tönkretette a királyleánykán kívül a chardonnay-t, az Irsai Olivért és az ottonel muskotályt is. A jég a vesszőket is elverte, így a jövő évi termés sorsa is kétséges.

Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni Borvidék hegyközségi tanácsának elnöke elmondta: a szőlőskislaki területeken kívül Visz és Rádpuszta környékén is keletkeztek jégkárok. – Most összesítjük a károkat, de több családnak és cégnek területét is érintette a vihar. Nálunk idén már másodjára volt jégverés, de első alkalommal még nem volt olyan fenológiai fázisban a bogyó, hogy megsérüljön. Ez a jégeső viszont a gyümölcsöt érintette, így már nehéz lesz egészséges szőlőt szüretelni. Ezzel nem csak mennyiségi, de minőségi romlás is várható – összegzett.

agrotrend.hu / sonline.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.