Kertészet

Módosult a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívás

Módosult a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című (VP2-4.1.3.2.-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás

2021. július 23-án módosult a Széchenyi 2020 keretében meghirdetett„Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” címűpályázati felhívás. A változás az alábbi két pontot érinti, írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) :

1. A létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségpontosítása  

A felhívás 3.4.1.3. fejezetében új elemkét jelent meg a létszámtartásra vonatkozó kötelezettségekre vonatkozó előírás pontosítása a gyümölcs, illetve a gyógy-, aroma- és fűszernövényekből létesített ültetvények esetén. Ennek megfelelően, amennyiben az 1. számú melléklet I., illetve III. táblázatában meghatározott „Kötelező termesztésben tartási idő termőre fordulástól (év)” oszlopában meghatározott időtartam meghaladja az 5 évet, úgy a Kedvezményezett a projekt megvalósítás befejezésétől számított 5 évig köteles a létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségének eleget tenni.  

Ennek megfelelően a támogató okirat is kiegészült a „Műszaki és szakmai elvárások” fejezet 3. pontjában a létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségekre vonatkozó bekezdéssel.  

2. A szamóca szaporítóanyag esetében figyelembe vehető egységköltség módosítása 

A felhívás 1. számú mellékletének II.c. táblázatban 1,43 EUR/db-ról 0,43 EUR/db-ra módosult a figyelembe vehető egységköltség szamóca szaporítóanyag esetében.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés