Kertészet

Nem drágult a szamóca és a cseresznye

Az országszerte komoly károkat okozó fagykár ellenére sem drágultak számottevően a gyümölcsök, sőt a szamóca és a cseresznye esetében is alacsonyabb szintről indult a szezon az idén, mint egy évvel korábban.

A szezon kezdetekor mindenki azt várta, hogy a kieső termésmennyiség miatt drágább lesz a magyar szamóca, illetve a cseresznye, a piaci adatok azt mutatják, hogy még a tavalyinál is alacsonyabb áron kapható a gyümölcsök többsége.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet gyűjtéséből kiderült, hogy a fővárosi piacokon a szamócát már a szezon elején 100-150 forinttal olcsóbban kínálták az előző év azonos időszakához képest, s a múlt héten is hozzávetőlegesen 15-20 százalékkal olcsóbban juthatott hozzá a vásárló, mint tavaly ilyenkor. Míg 2015-ben május végén még 980 és 1300 forint körül mozgott a gyümölcs kilója, az idén ugyanebben az időszakban minden budapesti piacon ezer forint alatt volt az eper ára.

A napokban jelent meg először a friss magyar cseresznye a piacon, az indulóár 800 és 1000 forint között mozog a fővárosban, míg egy éve 1200 forinton kezdődött a szezon.

Nem jó hír ez a gyümölcstermesztésből élő gazdálkodóknak, hiszen az idei alacsony árhoz kisebb termésmennyiség párosul. Az április végi fagyok és az azt követő esőzés komoly károkat okozott a szabadföldi szamócaültetvényeken. Mivel a fólia alatt nevelt növények megúszták a hideget, így a kiesés nem volt akkora hatással a kínálatra.

A cseresznye esetében azonban már más a helyzet. Az ország egyes részein teljes mértékű volt a fagykár. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai szerint több mint negyvenezer hektárt sújtott a tavaszi fagy, ebből 37 ezer hektárt tesznek ki a gyümölcsültetvények.

A megyék közül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében keletkezett a legtöbb kár az ültetvényekben. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács becslése szerint így az idén 25-30 százalékkal kevesebb gyümölcsöt takaríthatnak be az ültetvényekről a gazdálkodók.

A fagy gyakorlatilag valamennyi, Magyarországon termelt gyümölcsfajt érintette. Szabolcsban és Nyíregyháza–Balkány térségében elsősorban az alma- és meggyültetvények sínylették meg a hűvös időjárást, Somogy megyében pedig a szabadföldi szamócaültetvényekben keletkezett jelentős kár a kedvezőtlen időjárás miatt.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook