2019.07.18., csütörtök , Frigyes

Kertészet

2019. június 21. péntek • 10:32

Okkal van aggodalom a dinnyetermelőkben

Már megjelent a magyar sárgadinnye a piacokon, sőt, a görögdinnye is, igaz az még nem a szabadföldi. Jelenleg a szaküzletekben, nagyobb bevásárló központokban a spanyol, dél-olasz, szezon végi importot árusítják, meglehetősen olcsón. A megyei termelők attól tartanak, nyomott árakkal indul a hazai szezon.

A szekszárdi piacon már magyar sárgadinnyét kínáltak az árusok, igaz még borsos áron. Bognár János dinnyetermelő a Tolna megyei hírportálnak nyilatkozva elmondta, kevés lesz idén ebből a gyümölcsből, mert a május nem kedvezett neki - írja az infostart.hu.

Félnek a dinnyetermelők, hogy a drágább hazai helyett, az olcsóbb külföldit veszik majd az emberek - fotó: pixabay.com

Míg egy átlagos évben ilyenkor már naponta négyszáz láda sárgadinnyét is leszedtek a földekről, ma ennek tizedét, harminc-negyven ládát. A májusi időjárásnak köszönhető, hogy a szabadföldi dinnye is késni fog, várhatóan július elején vásárolhatunk majd belőle – tette hozzá.

Bognár János, a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége tagjaként úgy látja, az, hogy az import görög dinnye kilójáért mindössze 199 forintot kérnek, jelentősen befolyásolhatja a hazai árakat.

Egy szekszárdi kereskedő szerint viszont jó érzés látni, hogy jelentős az a vásárlói kör, amelyik a hazait választja annak ellenére, hogy az jelentősen drágább. A megyei dinnyések a Teol.hu-nak megerősítették, szabad földön termelt fajtákat július elejénél hamarabb nem tudnak szállítani a kereskedőkhöz.

agrotrend.hu / infostart.hu

Fókuszban
Az afrikai sertéspestis miatt az egekbe szökik a hús ára

Az afrikai sertéspestis miatt az egekbe szökik a hús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények

Méhekre káros rovarirtót engedélyeztek

Méhekre káros rovarirtót engedélyeztek

A sulfoxaflor nevű, neonicotinoid alapú rovarirtót egyszer

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei 2014-2018 között

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei 2014-2018 között

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt,

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.