Kertészet

Öntözni csak engedéllyel: bajban lesznek a somogyi gazdák

Nem megoldott Somogy megyében a vízgazdálkodás Gombos Sándor szerint. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke úgy látja, az a fajta vízkormányzás, mely a mezőgazdaság szempontjából is fontos lenne, nem katasztrófavédelmi tevékenység.

Gombos Sándor a sonline.hu-nak elmondta, bár az ország egyik legnagyobb megyéjéről van szó, az egész vízügyi kormányzás rajta kívül esik. A NAK megyei elnökének álláspontja szerint nemzeti vízgazdálkodási és vízhasznosítási társulatok létrehozását kellene megfontolni.

 – Végeztünk egy felmérést a megyében, melynek során 16,5 millió köbméter öntözővíz-szükségletet jelentett be 191 gazda – mondta a lapnak Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. – Ám akinek vízjogi engedélye van és öntözhet is, az csupán 11 gazda, mely 2382 hektárt érint és 2,5 millió köbméter öntözővízigényt jelent. Ugyanakkor vannak, akik öntöznének, hisz van vízkivételi lehetőségük, de nincs engedélyük. Ez 81 gazdát és 3500 hektárt érint, mely 4,5 millió köbméter vízigényt takar. S azok vannak a legtöbben, akik öntöznének, de nincs vízkivételi lehetőségük. Ez utóbbi 99 gazdát érint, s 3400 hektárt és 9,5 millió köbméter öntözővizet jelent. Vagyis 9000 hektár öntözését irányoznák elő a gazdák, de ebből csak 2400 hektáron valósulhat meg egyelőre.

Nincs megoldva Somogyban a vízgazdálkodás

Az elnök szerint nincs megoldva Somogyban a vízgazdálkodás. A vízügyi felügyelet a katasztrófavédelemhez került, s az a fajta vízkormányzás, mely a mezőgazdaság szempontjából is fontos lenne, nem katasztrófavédelmi tevékenység. Gombos Sándor úgy véli: ha az észszerűsítéseket nem hajtják végre, a hektikus időjárás, a vizes és aszályos évek változásai miatt nagy kárt okoz a mezőgazdaságban, hogy a gazdák töredéke öntözhet. A jelenlegi rendszer a belvíz problémáját sem oldja meg, a talaj megfelelő vízellátottságát pedig csak öntözéssel lehetne biztosítani.

Vízhasznosítási társulatok kellenek

A NAK megyei elnöke hozzátette: a kamara álláspontja szerint nemzeti vízgazdálkodási és vízhasznosítási társulatok létrehozását kellene megfontolni. A vízjogi engedélyek megszerzésének felgyorsítása rendkívül fontos lenne, ezért a NAK és Mérnöki Kamara egy víztervezői adatbázis kialakításán dolgozik. Mivel a vízgazdálkodás a belügyi tárcához tartozik, a NAK javasolt egy tárcaközi bizottság (BM-FM) felállítását, mely olyan kapcsolat lenne a tárcával, ahol az agrárérdekek is hangoztathatók vízügyi kérdésekben. Úgy gondoljuk, hogy vízkészlet-gazdálkodási térségi tervek készítésére lenne szükség, s alulról szervezetten kellene létrehozni azokat a vízi társulatokat, melyek működtetnék a rendszert.

Változékony időjárás

Gombos Sándor úgy véli: ha az ésszerűsítéseket nem hajtják végre, a rendkívül hektikus időjárás, a nagy vizes és aszályos évek változásai miatt nagy kárt okoz a mezőgazdaságban, hogy a gazdák csupán töredéke öntözhet. A jelenlegi rendszer a belvíz problémáját sem oldja meg, a talaj megfelelő vízellátottságát pedig csak öntözéssel lehetne biztosítani.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés