Nincs túl jó helyzetben a hazai dísznövénytermesztés, az elmúlt évben a termőterület és az árbevétel is csökkent, ráadásul az importnyomás egyre nagyobb súllyal nehezedik az ágazat szereplőire.
Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke szerint több sebből vérzik az ágazat, így a visszaesés mögött is számos probléma áll – írja a Magyar Idők. A termelést elsősorban a magas adóteher hátráltatja.
A 27 százalékos forgalmi adó gyakorlatilag megfojtja a díszkertészetet, az irreálisan magas adóteher miatt a szürkegazdaság is egyre nagyobb teret nyer. Azok a cégek, amelyek megpróbálnak tisztességes eszközökkel versenyben maradni, szinte két héten belül megbuknak
– hívta fel a figyelmet. Emiatt a beruházási kedv is nagyon alacsony, holott nagy szükség lenne a fejlesztésre az ágazatban.
Az innovatív megoldásokhoz jelentős mennyiségű tőkére lenne szükség, a díszkertészek azonban méretük miatt az uniós pénzekért folyó versenyben is hátrányos helyzetből indulnak. Megfelelő irányú beruházások hiányában azonban a termelés hatékonysága is romlik, az árut egyre magasabb önköltség mellett tudják előállítani a cégek.
Holott a magyar piacon az ár diktál, a vásárlók zöme az olcsóbb termékeket keresi. Azzal pedig, hogy az elmúlt időszakban egyre több üzletlánc- és diszkontbolthálózat kínálatában jelentek meg a szobanövények és a vágott virágok mellett az egyéb dísznövények is, még nagyobb versenyhátrányba kerültek a hazai vállalkozások.
Bár a különböző üzletláncokban kapható termékek minősége sokszor nem megfelelő, az árak miatt nem tudjuk felvenni a versenyt az importból származó kínálattal
– jegyezte meg a szakember.
fotó:123rf
Az egyetlen kitörési pontot jelenleg a gazdaságosan működtethető faiskolák és az egynyári növénytermesztés jelentheti. Ehhez azonban Orlóci László szerint arra van szükség, hogy a jelenlegi kaotikus rendszer helyett az ágazatnak kedvező szabályokhoz kössék a települések zöldfelület-gazdálkodását.
A szövetség folyamatosan egyeztet ennek megvalósításáról a döntéshozókkal, a Miniszterelnökséghez máig több javaslatot juttattak el. Ezek egyike kötelezővé tenné az önkormányzatoknak, hogy hosszabb távú stratégiát dolgozzanak ki a területen, pontosan jelezve, hogy mikor, hol és milyen növényekre lesz szükségük. A szövetség minden évben összeállít egy ajánlást azokról a fajokról, amelyek alkalmasak a kiültetésre, és közegészségügyi problémát sem okoznak.
Ehhez igazodva szabályoznák, hogy mit és hova ültethetnek az önkormányzatok. A rendeletek betartását pedig – a települési főépítész mintájára létrehozott – főkertészek ellenőriznék a jövőben.
Ha sikerül az ágazat érdekeihez igazítani a jogszabályokat, új lendületet kaphat a termelés
– mondta. Igazi áttörést azonban egy önálló kertészeti törvény megalkotása hozhatna az elnök szerint.
agrotrend.hu / magyaridok.hu